Az olvasó többre és messzebbre juthat, ha végigmegy egy gondolati úton, mint azzal a néhány (most éppen: földház) recepttöredékkel, amely itt elmondható lenne. A receptet úgyis csak azok valósítanák meg, akik eddig is cselekedtek, és nem azok, akik eddig sem. Hogyan is merné meglépni valaki azt, aminél sokkal kevesebbet végiggondolni sem tud és mer? Ez a kötött pálya képlete. Világot lehet rá alapozni. Vannak, akik meg is teszik...

Csupán hozzáállás kérdése, hogy miről van tudomásunk. Ám a gondolat minduntalan kisiklását nagyon nehéz elkerülni. Olyannyira, hogy ennek következtében lehetséges életdimenzióinknak csak a felszínén, határfelületén evickélünk.

A Valóságtól való kis eltérés, folyamatosan fennálló csekély különbség elfogadása vagy elvetése – az élet egyik kulcskérdése. Mert ez az apró különbség, kis változás mindig lényegi, bármily aprónak tűnik is. Sorozatos kis változások összege az irányváltás, ami, ha kellőképp öntudatlan, előbb-utóbb saját létérdekünk ellenére lehet. Amíg egy sarkon fordulás akár még tudatos is lehet, a csekély irányváltások gyakran nem tudatosulnak, és egy idő után meglepődve találunk saját korábbi lábnyomainkra. Ha pedig a megtett kör erőnkhöz – és életidőnkhöz – mérten elég nagy volt, akkor ezzel a további kísérletezgetés lehetőségének vége is.

Uralni valamit annyi, mint átlátni. Enélkül csak a bolyongás marad, a történések naplózása nélkül pedig az átlátásnak még az esélye is folyamatosan alámerül, végül elvész (de hát panaszra semmi ok, "ők" jól átlátnak – minket). Pedig amire csak ránéz az ember, minden hordozza a neki szóló üzenetet. De hiába, ha nem látja meg benne a lényeget. És hiába látja, ha nem valósítja meg. A fontos üzenet mindig az analógia nyelvén beszél, és mindig a lehetőségeinkről. De mert fel sem ismerjük, mi a dolgunk valójában, vagy ódzkodtunk azt megtenni a lehetőség kezdeti, könnyebb szakaszában, később már a hazugságok pordűnéi alól kell kikaparnunk a puszta lehetőségét is, hogy a dolgunkat megtehessük – ha valóban élni akarunk (ha csak látszólag is elég, akkor persze nem).

Egyszerűbben kifejezve: többnyire elmegyünk a lehetőségeink mellett, mert nem ismerjük fel azokat, és ezért többnyire tévedésben élünk. Mélyen bevésődött módon gondolkodunk, és így kényszerpályákon haladunk. Alighanem körbe.

És ezzel szinte minden igazán lényegeset elmondtam a földház gondolati alapjairól.

Van úgy, hogy a tudás megvan, mi több, általában már rég unjuk is, de nagy valószínűséggel még sohasem fogtuk fel igazán. A gondolatlánc egyes szemein még sohasem gondoltuk magunkat végig. Restek vagyunk végigmenni a válaszhoz vezető gondolat útján. Nem az az igazi kérdés, hogy mire vagyunk kíváncsiak, hanem hogy mit merünk megkérdezni. Mert bármely kérdésünkre bizonyosan megjön a válasz. Valójában nem is jön, mert itt van. Mindig itt van, csupán a ráébredésünket érzékeljük és fejezzük ki így.

Egyszerűen nem akaródzik szellemileg önállónak lennünk, és ez valakiknek nagyon kapóra jön. A nagyon gazdagoknak, akik most éppen a Föld urainak tűnnek, minden tudományuk ennyiből áll. A többi csupán sorminta, kínálkozó motívum, amit a végtelenségig lehet cizellálni. Az "összeesküvés-elmélet" nem elmélet, hanem egyszerű felismerés, maga a jelenség pedig csak a félrevezetettek folyamatos jóváhagyásával történhet és zajlik. Ennek oka és feltétele nem szándék, hanem a végiggondolás, az átlátás hiánya. A szállingózó restség-mulasztások torlaszai befedik az életünket és eltemetnek. Ha hagyjuk...

A fölöttünk uralmat gyakorlók semmi mást nem tesznek, mint alapvetően szerteszét mutató, apró mulasztásainkat polarizálják. A különbség csak annyi például a lágyvas felmágnesezése (atomjai össze-vissza álló pólusainak egy irányba állítása) és az emberek nagyüzemi manipulálása között, hogy a vas atomjainak nincs lehetőségük ez elől kitérni. Nekünk viszont van. Még. Amíg a rabszolgalánc csak szellemi-manipulatív, és nem valóságos vas és tűz.

Remélem, ezek után már mindenki megértette a földház lényegét.

Az energiaválság tág fogalom, érintése is messzire, a pénzigazolások hamis szövevényéhez vezet. De mivel az ember által használt energia jelentős hányada hő, és így a válságnak is arányos része a fűtésre használt energia, a földházzal kapcsolatban elsősorban az energia ilyen formájáról kell és érdemes beszélni. Legfőképpen pedig arról, hogy elegendő hő többnyire közvetlenül, természetes formában is adott, ha másként hisszük is. Valamiért mégis jobban kézre áll a Nap melegének évmilliókkal ezelőtt elraktározott és átformálódott részét használni, mint ugyanannak a napmelegnek közvetlen, kezünk ügyében lévő formáját. Vajon mért?

A föld hőköpenye alatt – már egyméternyi vastag földtakarásban – legalább plusz tizenkét fok van. Télen is, nyáron is. Ez tényleg "nagyon komplikált" dolog – belehelyezni a lakóteret, és szépen belecsücsülni.

Hőt leghatékonyabban nagy tömegű anyagban lehet tárolni – nyilván ezért építkezünk csupalyuk téglából, vagy még inkább könnyűszerkezetesen. Kis, szétszórt tömegben mindenféle szigetelésekkel visszatartani a hőt bizonyára jövedelmező, de amúgy eléggé kilátástalan. Mily sikeres mégis... Bizonyára azért, mert a Nap melegét belevezetni egy nagy tömegbe, és elnyeletni vele addig, amíg visszanyerjük, szintén "nagyon komplikált".

A kicsöpögött vizet elvezetni úgyszintén "nagyon komplikált" dolog, bár csökönyösen lefelé folyik. Bezzeg kapilláris közegekben elzárni az útját, ahol alaptermészete szerint könnyedén felszökik – az "egyszerű". És persze "olcsó". Elég két-három-négyszeres elasztikus rétegeket felkenni, összehegesztve ráragasztani a mérnöki létesítmény betonfelületére, és megvédeni azt egy négyrétegű szivárgólemezzel. Néhány éve még erre is elég volt egyetlen kétrétegű drén (szivárgó) lemez – illetve lehetett azok számára, akik hajlandóak voltak végiggondolni, hogy voltaképpen mit is tesznek –, ma már ugyanaz a cég négyrétegűt kínál az elasztikus és egyéb szigetelések védelmére. De a fejlődés, tudjuk, megállíthatatlan.

Az építtetők a szakemberekben bíznak, mert hát kiben bízzanak? Elvégre mégsem hagyatkozhatnak a józan eszükre, ugye, az elég furcsa volna a mai világban... A szakemberek mindezek után meg úgy hiszik, hogy a gyártó cégek "még szakemberebbek" náluk. Mert azért mégiscsak... (Mellesleg ez nem is deficites álláspont a szakemberek számára.) Ha mégis elbizonytalanodnának, bizton támaszkodhatnak a "bizton elfogulatlan" hivatalos előírásokra és minősítésekre, amelyek mindig garantáltan a mi érdekünkben jönnek létre... A nagy gyártó cégek pedig úgy megmondják a jót, hogy még az egyetemről is kizáratik minden, ami ósdi.

Mostanság például úton vannak annak a "leszabályozásán", hogy a fa ne minősülhessen építőanyagnak. Mert nem egzakt! A minősítő hivatalnak gondot okoz eldönteni és az előírási táblázataiba illeszteni, hogy (folyamatosan azonos, állandóan száraz vagy állandóan nedves környezetben stb.) mint tartóelem 800, 1200 vagy 1400 évig marad-e megfelelően szilárd.

És az agyaggal kapcsolatban még erősebb a valahonnan szponzorált hatósági értünk aggódás...

A passzívházakról szóló sajtóhírek általában kiválóan szemléltetik a profitérdekek kíméletét. A félrevezető közlések étvágygerjesztőként tartalmaznak igazságokat is, de áthatja őket a globális profitérdekek szolgálatába állított hivatalosság mérge. Azé a hivatalosságé, amely ma az emberi szabadság elvételének hétköznapi formája, amely mindeközben abban a szerepben tetszeleg, hogy ha tesz is ilyesmit, csak kényszerűen, jelentéktelen mértékben, és azt is csakis értünk, a mi érdekünkben teszi. Az igazság azonban az, hogy szemléletét már régen sikerült beépítenie a személyes tudatok sokaságába.

A szabályzatok és hivatalos minősítések szövevénye olyan tölcsér, amely mindent a csúcstechnológia és a tömeggyártás (közember számára elérhetetlen) felségterületére irányít. Ezáltal a normális emberi élet tárgyi eszköztárát fokozatosan kisajátítja, és ellenőrzése alá vonja. Használati tárgyait, így házát sem tudja már maga elkészíteni az ember. A függőség, vagyis a kiszolgáltatottság ily módon – a józan paraszti ész és az egészséges ösztönök jelzései ellenére – minden határon túlnő, abba a szférába, ahol már nincs választási lehetőség, mert minden folyamat kényszerpályán mozog. Így aztán az egyszerű szabad ember számára az életviszonyok már nemcsak jogi és gazdasági, de fizikai, tárgyi értelemben is mindinkább ellehetetlenülnek.

A tulajdonképpeni mondanivalómat már be is fejeztem, a földház ezek alapján jól kirajzolja önmagát: az, hogy egy fal agyagból készült, nagy jelentőségű, de azért még, ha nem elég vastag, a fagy számára átjárható. Ha három méter vastag, akkor nem. A maradékot meg úgy hívják, hogy domb.

Nem attól lesz igazán földház egy épület, hogy fű nő az oldalán, meg a tetején. Még attól sem, hogy kupola alakú. A (vélt) dizájn már sok tiszta gondolatot kisiklatott és véreztetett ki áldozati betonján.

A földház kapcsán ez úgy fest, hogy miközben bizonyos hatások és "terméktulajdonságok" eléréséhez megoldások sora állna rendelkezésünkre, valahogy mégis azok a megoldások jutnak elsőbbséghez (közlési, sőt tananyagi támogatottsághoz, sajtóvisszhanghoz, de legfőképpen a kötelező, hivatalos minősítéshez), amelyek a technológiai és profitközpontú kiszolgáltatottságot erősítik. Azok a megoldások pedig, amelyek a kiszolgáltatott, fogyasztói szemléletű életberendezkedést gyengítenék, szabályozási és minősítési falakba ütköznek, és információs vákuum, elszigeteltség veszi őket körül.

Nem véletlenül van szó itt földházról, és nem véletlenül beszél a hivatalosság inkább passzívházról. Miközben néhány lényeges szempontból a kettő azonos, a földház megnevezésben szembetűnő, hogy nem gyártott építőanyag áll a középpontban.

Egy családi ház építésére egyébként megfelelő helyszínen többnyire található olyan föld, amelyből maga a ház el is készülhetne. Mint ahogy – a palotákat is beleértve – el is készültek évezredeken keresztül. Néhány további ésszerű fogással olyan ház is építhető (volna), amely – ellentétben az ésszerűséggel, illetve a ma szokványos építési szokásokkal – nem zárja ki erőnek erejével a környezeti hőt.

Ha manapság valaki vidéken házat épít, és az nem földház, téved. Ez a tévedése azért nem különösebben feltűnő, mert amúgy is tévedésben élünk. Aki a földházépítés elé kategorikus és mondvacsinált – azaz hivatalos – akadályt gördít, az egy kivégzőosztag tagja. (Hogy egyáltalán képes-e felfogni, hogy mit tesz, az kérdéses. Az azért valószínűsíthető, hogy ő személy szerint nem "esküdött össze" a multinacionális építőanyag-gyártók és -forgalmazók igazgatótanácsainak tagjaival.)

Vagy mi mást mondhatnék az olyan szakcégekről (?), amelyek építési törvényjavaslataikból, települési rendezési terveikből mint lehetőséget is kihagyják például a zöldtetőt? Az önkormányzati testületek pedig kézről kézre adják ezeket, mert már máshol is milyen jó rendezési terveket javasoltak.

Túlzóan radikális lenne ez a szemlélet? Lehet, de akkor vádoljanak elfogultsággal és indokolatlan radikalizmussal, ha a manapság épülő dizájnos vidéki közösségi épületeket fenn tudják tartani, vagyis ki tudják fűteni, és nem hiúsul meg már ezen a ponton az épület eredeti rendeltetése. Ha "úgysincs rá igény", az más. És ha olyan családi házakra sincs, amelyeket alig vagy egyáltalán nem kell fűteni, az is...

Végül a rövid összefoglaló

Alapismeretek:
1. Ne feledkezz meg róla, hogy meghatározó hőforrásod a Nap.
2. Ne feledkezz meg róla, hogy a meleg fölfelé törekszik.
3. Ne téveszd szem elől, hogy hőt anyagtömegben tudsz tárolni a leghatékonyabban. (Ha nincs tömeged, mit szigetelsz?)

Gyakorlati lépések:
1. Végy (de ne feltétlenül boltból) egy viszonylag nagy tömeget, és megfelelő módon szigeteld el a környezetétől. Ha lehet, ezt a tömeget ne a nagy értékekkel változó felszín fölötti, hanem a stabil hőmérsékletű felszín alatti térből válaszd. (A felszín fölött amúgy is inkább csak levegőt találsz.
2. Juttasd bele a Nap melegét ebbe a tömegbe, és ejtsd csapdába.
3. A házadat ott, a résben kell elhelyezned.

Ennyi az elvi vázlat. Nem bonyolultabb. Csak elhitetik velünk.