A tudomány és a vallás viszonyának megértését két általános föltevés vezérli, melyekben nem szoktak kételkedni. Az első föltevés az, hogy mindenki vallásszakértő, függetlenül attól, hogy vallásos-e vagy sem. A másik szerint a tudományos eredmények megértéséhez nincs szükség semmilyen komolyabb otthoni erőfeszítésre, hisz a népszerűsítő tudományos munkák az alapvetést elvégezték.

Ez a két föltevés, vagy inkább ez a kettős önhittség élteti a modern kultúrát, amely egy nemzedéken belül eljutott az írógéptől a zsebszámológépig. Az elektronikus adattárolókból egy pillanat alatt hatalmas mennyiségű információhoz lehet hozzájutni. Kutató gépek a másodperc tört része alatt büszkén szolgáltatnak milliónyi hivatkozást bármely témára. De az egykét generációval korábbi időtől eltérően, amikor a legtöbb ember tízévi iskolai tanulás után minden további nélkül használni tudott egy szokásos enciklopédiát, ma a számítógépet használóknak ijesztő hányada gyakorlatilag analfabéta. Mégis azzal hízelegnek nekik, hogy közismerten felelőtlen és erkölcstelen tévé-társaságok fölhívására szavazhatnak arról, hogy érdemes-e ezzel vagy azzal a tudományos programmal foglalkozni. Ami a komoly vallásos témákat illeti, azokat pedig alig kendőzött megvetéssel kezeli a felvilágosult média.

A tudomány és a vallás viszonyát tárgyaló katekizmus megírása még hátravan, bár nagyon fontos célja lenne. Az emberi elmét, amelyet a tudomány és a vallás legújabb közeledését hirdető szószátyár jelmondatok elbűvöltek, segítenie kellene abban, hogy felhagyjon ezzel a délibábbal. Ami pedig azokat illeti, akik úgy gondolják, hogy a tudomány és a vallás két kibékíthetetlen ellenfél, arra kellene figyelmeztetnie, hogy ez nem más, mint kényszerképzet, amelyet azért alkottak meg, hogy keretei között szabadnak érezhessék magukat.
(…)

Be tudja-e bizonyítani a tudomány Isten létét? Mindazok, akik ezt kérdezik, bizonyítják, hogy elméjükben súlyos zűrzavar uralkodik. Különösen káros, ha a kérdés olyan Istenre vonatkozik, aki személyes, transzcendens és végtelenül tökéletes, valamint szabadon dönt arról, hogy teremtsen-e, vagy sem. Márpedig csak ilyen Isten méltó az imádásra. Semmilyen más istenkép nem tudja létrehozni egy értelmes teremtményben az örök rendeltetés és felelősség drámáját, ami az igaz vallástól elválaszthatatlan. Ha Isten "világszellem" vagy "kozmikus erő", akkor nem sok értelme van annak, hogy az ember érdeklődjék iránta. Ha azonban a szóban forgó Isten személyes Isten és Teremtő, akkor nagyon is nyilvánvaló, hogy létét tudományosan nem lehet bizonyítani. Mivel a tudományos bizonyításnak méréseken kell alapulnia, a bizonyítás magába foglalná azt, hogy Isten létét valami mérőműszerrel, súlyát pedig mérlegen meg lehet mérni, esetleg kémcsőbe lehet zárni, fotonnyalábokkal letapogatni, holográffal lefényképezni, és mint egy jó mérést, tenzoregyenletekkel leírni.
(…)

Beszélhetünk-e keresztény darwinizmusról? Darwinnak A fajok eredete (1859) című könyvében közzétett evolúciós elmélete a vég nélküli születések és pusztulások tényét rendkívüli erővel állította az emberi gondolkodás középpontjába.

A sokmillió állat- és növényfaj egymásutániságát irányító mechanizmusra vonatkozó elmélet tudományos elmélet, mert két fő tényezője – legalábbis elvileg – értékelhető mennyiségileg. Ne feledjük, hogy a tudományt a mennyiségek teszik egzakttá. Egy tudományban minden más csupán filozófia, és gyakran nagyon rossz filozófia. Rossz filozófiai megállapítások bőven akadnak mind A fajok eredetében, mind pedig az annak folytatásaképpen 1869-ben megjelent Az ember származásában. Darwin mindkét művében két nagyon különböző értelemben használja a "véletlen" szót. Egyszer csupán valószínűséget ért rajta, máskor meg olyan eseményt, amelynek nincs oka – mintha egy nyulat egyszerűen ki lehetne húzni valakinek a kalapjából.

Ami a célt illeti, ennek jelentőségét arra hivatkozva próbálta meg aláásni, hogy a célt nem lehet megfigyelni, ezért nem is létezik. Darwin az induktív és a deduktív érvelési módot is rendszeresen összezavarja. A természetes kiválasztás fogalmát E. Blyth angol természettudós 1837-ben közölt cikkéből vette, de mindent elkövetett, hogy mégis eredetinek tűnjék. Végül, de nem utolsósorban megpróbálta véka alá rejteni erőteljes materializmusát.

Az elmondottakat azonban nem szabad fölhasználni Darwin elmélete, mint olyan ellen, csupán Darwin ideológiája ellen, amellyel szívesen töltötte meg elméletét. Ez a kétes keverék még most is fő jellemzője az evolúcióra vonatkozó legtöbb írásnak. Az elmélet – amint fentebb megjegyeztük – tudományos, legalábbis abban az értelemben, hogy két alappillérét mennyiségileg lehet értékelni. Darwinnak abban is igaza volt, hogy foggal-körömmel harcolt a minden egyes faj külön teremtését állító elképzelés ellen. Ezt az elgondolást bibliai-anglikán vallásában hallotta, amelyben a Biblia szó szerinti magyarázata döntő szerepet játszott. Darwinnak teljesen igaza volt abban is, hogy kiállt amellett, hogy az összes dolgok között összefüggésnek kell lenni, ideértve az élővilágot is. Ezzel csupán újra kijelentett egy olyan alapelvet, amely kedves lehet a teológusok számára, nekik ugyanis olyan Istenben kell hinniük, aki csak teljesen összefüggő anyagi univerzumot teremthetett.
(…)

Két generációval ezelőtt Étienne Gilson, Aquinói Tamás óta talán a legnagyobb keresztény filozófus, harminc irányelvet adott azoknak, akik készek útra kelni a realista beállítottság felé, ez ugyanis filozófiai dolgokban az egyedül egészséges magatartás. A harminc irányelv közül itt, részben hely hiányában, csak alig húsz következik, nagyrészt rövidítve. A tömörségnek meglehet az a haszna, hogy rádöbbenti az olvasót: a tudomány és a vallás viszonyának problémája nem tanulható meg húsz könnyű leckében. A húsz rövid irányelv mégis hasznos lehet:

1. Egy pillanatra sem szabad elfelejteni azt az alapvető szabályt (vagy inkább tényt), amelynek a tudomány és a vallás viszonyára vonatkozó minden értelmes beszélgetést irányítani kell: a mennyiségek alkotják a fogalmak egyik főtartományát, minden más fogalom pedig a másikat. A két főtartomány – bármilyen fájdalmas is ez a redukcionisták számára – egymásra nem redukálható, és mindig is így marad.

2. Nagy segítséget jelent, ha arra is gondolunk, hogy e két főtartomány különbözősége Istentől származik, aki az ember értelmét alkotta. Ezért bölcs dolog úgy vélekedni, hogy amit Isten két különálló főtartományba helyezett, ember ne próbálja meg egybeolvasztani. Ilyen próbálkozás nem egybeolvadást (fúziót), hanem zűrzavart (konfúziót) eredményez. Bőségesen szolgáltat erre bizonyítékot mindaz, amit a hegeliánus jobb- és baloldal tett a tudománnyal. Mindig valami olyasmivel végezték, ami azt mutatta, hogy botból nem lesz beretva.

3. A legkevésbé kívánatos eredményre vezet, ha nem vesszük figyelembe, hogy az egzakt tudomány nem más, mint mozgásban lévő dolgok mennyiségi tulajdonságainak – aspektusainak – mennyiségi vizsgálata. A költők számára nincs matematika, fizikusok között azonban előnyös helyzetben van az, aki jól képzett a matematikában.

4. Arra is figyelni kell, hogy a mennyiségek is csak nem mennyiségi magyarázattal érthetőek meg. Az ember nem gyanítaná, hogy még földi értelemben is igaz: kezdetben volt az ige, a szó – és ez most is így van.

5. Egy pillanatra sem szabad arra gondolnunk, hogy a tudomány meg tudja magyarázni, mi az értelem, hacsak a magyarázat nem csupán egy puszta szó, ami manapság gyakran előfordul.

6. Nagyon kevéssé szabad azt képzelnünk, hogy a tudomány tud valamit kezdeni a léttel mint olyannal. Jóízű kacagást érdemelnek azok a fizikusok, akik azt állítják, hogy meg tudják valósítani a nemlétből a létbe való átmenetet. Ezeknek az állításoknak árusítóit könyörtelenül föl kellene szólítani arra, hogy állítsanak elő semmiből egyetlen fillért, vagy akár csak egy porszemnyi aranyat. Az ilyeneket leghelyesebb a pénzhamisítók legrosszabb fajtájának tekinteni.

7. Nem szabad azt gondolunk, hogy a tudomány mond valamit a célról, bár a tudósok egy bizonyos célért dolgoznak (beleértve azokat is, akik tudományos óráikban úgy gondolják, hogy olyasmi, mint cél, nem létezik). A természetben működő cél elleni tudományos érveiket egészen természetellenes dolognak kell tekinteni. Ugyanakkor a cél melletti érveknek – bár érvényesek – szintén nem szabad tudományos látszatot adni. Megmarad a tény, hogy az ember sokkal inkább érdekelt "a cél megmentésének" módjában, mint "a jelenségek megmentésében".

8. Különösen fontos, hogy egy tudós filozófiáját nem szabad összekeverni a tudományával. Ez a filozófia általában nem sokat ér – de ennek fölismerése nem jelentheti a tudományos szakértelmének elvetését is.

9. A tudományban való haladást sohasem szabad összekeverni a vallásban való haladással. Inkább figyelnünk kell Newman Apologia-ban tett lelkes kijelentésére, hogy mióta katolikussá lett, vallásos nézetének semmiféle fejlődéséről sem tud beszámolni. Ami pedig a tudomány haladását illeti, az az alaptörvények tartalmának egyre részletesebb kibontakoztatását jelenti. Annak kifejtését, hogy a dolgoknak – minden dolognak – kvantitatív sajátságaik vannak.

10. Óvatosnak kell lennünk a tudósok filozófiai szónoklataival szemben, nem is szólva teológiai megnyilatkozásaikról. Filozófiai ajánlatuk a legjobb esetben felszínes, teologizálásuk általában értéktelen. Ami pedig azokat a teológusokat illeti, akik abból a célból folytatnak párbeszédet a tudománnyal, hogy azt a teológiával "integrálják": őket őszintén sajnálni kell.

11. Nagyon jól tesszük, ha odafigyelünk Olever Wendell Holmes amerikai főbíró mondásának igazságára, mely szerint jó, ha az ember lakásában van tudomány a második emeleten, feltéve, hogy a földszinten a józan ész lakozik. Azokon, akik ennek a sorrendnek a fordítottját ajánlják, észre kell vennünk, hogy azonnal visszatérnek a normális állapotba, mihelyt nem érzik szükségét annak, hogy tanultnak tűnjenek – amikor például vásárolni mennek vagy elindítanak egy mosógépet.

12. A legteljesebb tisztelettel kell lenni az egzakt tudomány iránt, amely mérések eredményeként kapott értékekkel, számokkal való foglalkozáson alapul. A számok akkor kapták meg a legfelső ajánlást, amikor a Szentírás megállapította, hogy Isten "mindent mérték, szám és súly szerint" rendezett el (Bölcs. 11.21.).

13. Egy pillanatra sem szabad elfelejteni, hogy a tudomány és eszközei nélkül az ember egy napig sem tudna élni. Ostoba dolog adottnak venni a műanyagokat, a villamosságot, a vízvezetéket, nem is beszélve az eldobható pelenkáról.

14. Nem szabad elfelejtenünk, hogy nem minden logikai érvelés tudomány. Különösen gyanúsak azok, akik nagyon is ésszerűtlen eszmefuttatásaikat tudományba csomagolják.

15. A tudományról való intelligens beszéd alapvető jártasságot föltételez ezen a területen, ami egyenértékű például az egzakt tudományok valamelyikében szerzett Ph. D. fokozattal. Ez a szabály különösen teológusokra és filozófusokra vonatkozik – de megvan a tudósoknak szóló változata is: nagyon kemény munka szükséges ahhoz, hogy alapos jártasságunk legyen a teológiában, a filozófiában és a történelemben, ideértve a tudománytörténetet is.

16. A józan embernek legyen bátorsága elismerni, hogy egy bukott, szörnyűségesen bukott világban, az emberi társadalomban él. Semmi sem lehet ijesztőbb, mint a nyájas prédikálás egy ragyogó, emberfölötti jövőről, amelyet állítólag a fejlődő tudomány fog megteremteni az emberiség számára. Minden ilyen prédikálás gondosan kerüli az ember eredeti bűnére való hivatkozást (és ez különösen sajnálatos, ha a prédikátor még pap is). Ahogyan manapság a tudományt használják, és ahogyan visszaélnek vele, az naponként alátámasztja ezt. Jól jellemzi ezt Ahab kapitány fölkiáltása a Moby Dickben, amely szerint eszközei józanok voltak ugyan, csak a célkitűzése esztelen. Egy tudományos paradicsom nagy fehér bálnája mindig is csak mítosz marad.

17. A tudomány imádói, mint a néhai Jacob Bronowski, és "az ember fölemelkedésének" vele rokon prédikátorai állandóan azon lesznek, hogy megkülönböztessék a tudományt a vele való tragikus visszaéléstől. A megkülönböztetés elméletileg helyes, de megkerüli azt a gyakorlati kérdést, hogy mi is a tudomány az ember kezében. A tudomány által létrehozott eszközök nélkül elképzelhetetlen lett volna a két világháború, és ma a világ nem lenne kiszolgáltatva az öngyilkos terroristák kényére-kedvére, akik akár atombombák robbantására is hajlandóak lesznek.

18. Mivel egyre több a veszély, a veszély realitásának emlékeztetnie kellene az embert arra, amit már régóta tud: a viharos tengeren lehet legjobban megtanulni újra imádkozni és újra föléleszteni az istenfélelmet, ami minden időben a bölcsesség kezdete, azé a bölcsességé is, amelyre a tudományban van szükség.

Az 1890-es években Heinrich Hertz a Maxwell-egyenleteket analizálva és ellenőrizve megpróbálta kitalálni, hogy mi is az elektromágnesesség. Hertz bebizonyította ugyan, hogy vannak olyan hatások, amelyeket legjobban elektromágneses hullámként lehet leírni, maguk az egyenletek azonban nem fedték fel előtte az elektromágneses jelenségek természetét. Erre a következtetésre kellett jutnia: "Maxwell elmélete azonos Maxwell egyenletrendszerével." Az egzakt tudomány egész területe ugyanilyen rendszert alkot. A tudományban az egyenletek és a számok gyakorlatilag mindent jelentenek, a filozófiában nagyon keveset, a teológiában pedig semmit. Ezért óriási hiba divatossá tenni tudományfilozófiákat, nem is szólva néhány tudománynak gondolt teológiai elkalandozástól. A tudományt csak a számok teszik egzakttá.

Jáki Szaniszló: A tudomány és a vallás kapcsolatának ábécéje (Budapest, Kairosz Kiadó, é.n.) című könyve alapján.