"A civilisacio magasb fokára emelkedett nemzetben
feléled a kertészkedés szüksége"
Entz Ferenc

Magyarország egyik legpatinásabb és legsikeresebb egyeteme túlontúl értékes telekre épült, és úgy tűnik, ez mindenek fölött befolyásolja sorsát. Időről időre szemet szúr döntési helyzetükkel visszaélő embereknek, a másfél évszázados szellemi munka energiái által formált genius locit parazita pénzre váltó akarnokoknak. A jelenség nem új, a huszadik századelőn Móricz Zsigmondnak kellett hasonló törekvések ellenében megvédenie a már akkor is nemzetközi hírű intézményt.

A Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem egyedülálló a világon. Az egyetlen felsőoktatási intézmény, amely kertészek, kertértők, tájálmodók képzésére szakosodott, és teszi ezt folyamatosan magas színvonalon, ahogy erről eredményeinek nemzetközi elismerése tanúskodik. Tevékenysége komoly szellemi és jövőtőke (lehetne) Magyarország számára. Hiszen minden életorientált jövőkép szerint a 21. század központi jelensége a természettel humánus viszonyban élő, a kor kihívásait integrálni képes, önszabályzó kisközösségekre épülő társadalom lesz.

Ép érzésű gondolkodó fejben meg sem fordulhat, hogy éppen azt a párját ritkító szellemi központot építse le, ahol ezeknek az értékeknek, ennek a szemléletnek évszázados otthona van. 2001-től kezdődően a Kertészeti Egyetem körül azonban éppen ez történik. Az egyetem a jelen megítélés szerint túlságosan kicsi, ráadásul korunk divatos szemléletével – az integrált egyetemi központokkal – szemben egyszerű szakegyetem, így nem illik abba a mechanikusan megvalósuló felsőoktatási koncepcióba, amely – tényleges előnyein túl – nem utolsósorban napjaink európai tendenciáinak kritika nélküli átvételén alapul.

A kialakuló Szent István Egyetem integrációs civódásai, az egyetem fizikai létét, szellemi auráját folyamatosan fenyegető egyesülési folyamatok, a jövő lassú elpárolgása által szült bizonytalanság, a széthulló jövőkép által gerjesztett belső feszültségek lassú leépülési folyamatokat indítottak el. Ezek, úgy tűnik, további beavatkozások nélkül is önvédelemre képtelenné teszik a szervezetet. A folyamat végén telekspekuláció és teljes beolvadás emésztheti fel ezt a szellemi központot.

Integráció magyar módon: kreativitást szülő szervezeti összhang kialakítása helyett beolvasztás, struktúravesztés, hatalomféltő központosítás. Nincsenek komoly megállapodások, szerződéstervezetek – nem mintha nem lehetne bemutatni dokumentumokat, vagy ne történtek volna egyeztetések, tárgyalások. Hanem mert mindez hamis, hiteltelen, és kisstílű (ámde nagy nyereséggel járó) ócska játszma csak. Nincsenek rossz eredmények, jók sem. Nincsenek eredmények. Nincs párbeszéd – ehelyett egymáshoz feszülő akaratok, sértett önérzet, kétkulacsos handabanda, nyereségvágy, akarnokságba torkolló félelmetes értékvakság.

És mindeközben gyökereit veszti, légneművé, súlytalanná válik Magyarország egyik legmélyebben gyökerező és legsikeresebb egyeteme.

Fórumok

Az alábbi összeállításban a Kertészeti Egyetem körül kialakult állapotok tisztázása, az egyetem megmentése érdekében összehívott fórumokon elhangzottakat foglaljuk össze. A rendezvények az elmúlt félév különböző időpontjaiban kerültek megrendezésre, ezért természetesen néhány tényszerű állításon túlhaladt az idő. Mégis úgy gondoljuk, hogy ezek a pillanatképek híven tükrözik azt a hangulatot, gondolati és érzelmi bizonytalanságot, amelyek változatlanul jellemzik az egyetem körül kialakult helyzetet.

G. Tóth Magdolna egyetemi tanár, dékánhelyettes: Azért jöttünk össze, mert úgy érezzük, veszély fenyegeti a Kertészeti Egyetemet. Többek között négyezer hallgató oktatásának biztonságáról van szó. A tervek szerint Gödöllőre kerülne az egyetem. Még olyan ötletek is elhangzottak, hogy majd busszal fogják kiutaztatni a hallgatókat Gödöllőre, hogy ott oktassák őket. Nevetséges. Esetleg a karok is megszűnnének, beolvasztásra kerülnének. Voltak olyan munkaanyagok, amelyekben a Kertészettudományi Kar, karként, nem szerepel. Miután ezt is kifogásoltam a tanácsülésen, a rektor elnézést kért, de még mindig nincs sehol leírva, hogy a Kertészettudományi Kar a leendő intézményfejlesztési tervben továbbra is létezne.

Dr. Petrányi István adjunktus felolvassa a január 11-ei fórum felhívását: Köszöntöm az Élelmiszertudományi Kar dolgozóit. Veszélyben a budai karok egzisztenciája. Január 11-én, pénteken közalkalmazotti fórumot tartott a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának közalkalmazotti tanácsa, amelynek témája a Szent István Egyetem készülő intézményfejlesztési tervével kapcsolatban felmerült aggályok voltak. A Szent István Egyetem távlati fejlesztési elképzelése az eddigi információk szerint végzetes változásokat tartalmaz több karra vonatkozóan is. Ennek megtárgyalására a dolgozói fórumon még nem került sor. A terv a nemzetközi hírű, 150 éves hagyományokra támaszkodó kertészeti és élelmiszeripari képzés önállóságát és jövőjét, annak a Villányi úton, a budai arborétumban történő megmaradását veszélyezteti. Ez pedig annak a százéves arborétumnak a sorsát is megpecsételheti, amely szerves részét képezi az oktatásnak – hangzott el a fórumon. Az egyetemi tanácsi határozat a Kertészettudományi és Élelmiszertudományi Karok oktatási területeinek, épületeinek eladását készíti elő. Máris jogszerűtlenül, az szmsz-nek eleget nem téve elfogadást nyert, hogy a Somlói út 14–16. alatt található, négy tanszéknek helyet adó ingatlant 2002 első felében ki kell üríteni, és át kell adni az OM részére.

Dr. Végvári György egyetemi docens: A legviharosabb ülés január 3-án volt Gödöllőn, minthogy az azt megelőző napokban megkapott anyagban szerepelt, hogy két részre bontották a Szent István Egyetemet: a Gödöllőre áthelyezendő, ott fejlesztendő szakokra és karokra, illetve a távlatokban Budapesten – aztán ezt valaki áthúzta, kijavította, hogy Kelet-Pesten (!) – maradó karokra. A munkabizottság vezetőjének megemlítettem, hogy nagyon sérelmezzük, hogy megszüntetnek egy kart és a dékánt erről nem is értesítik. A válasz mindössze annyi volt, hogy ha nagyon aggályoskodunk, akkor nem várnak holnapig, hanem már aznap megszüntetik a Kertészettudományi Kart. A következő ülésre már úgy jött a papír, hogy természetesen a Kertészettudományi Kar is kiköltözik Gödöllőre, és az Élelmiszertudományi Kart kell megszüntetni és beolvasztani valamelyik gödöllői karba. Rektor úr többször hivatkozott arra, hogy az egész Gödöllőre való kiköltöztetésünk minisztériumi nyomásra történik meg.

Dr. Guth László, a gödöllői egyetem főtitkára: Ilyet én nem hallottam az egyetemi tanácsülésen, és biztos, hogy nem is hangzott el.

Dr. Bernát Jenő egyetemi tanár, a Kertészettudományi Kar dékánja: A 2001. december 19-ei tanácsülés előtt két nappal küldték meg részünkre ezt a szerződéstervezetet. Jelenleg ennek a tervezetnek már három variációja van, mind a három itt van a kezemben. Csatolva egy melléklet, hogy melyek azok az ingatlanok, amelyeknek a kezelési jogát át kell adnunk az OM-nek. Ezek között szerepelt – ami minket legjobban sújt – a Somlói úti ingatlan, ahol négy tanszékünk működik. Ezen az első megbeszélésen többen is kifogásoltuk, hogy vajon milyen fejlesztés az, amelyik rombolással kezdődik, és mielőtt meglennének a feltételek a tanszékek elhelyezéséhez, már bontunk. Nem tudtunk elérni semmit, Béres István kormánybiztos úr ragaszkodott ahhoz, hogy ennek a pontnak így benne kell maradni a tervezetben. Ez jogos felháborodást váltott ki a dolgozók, a kari vezetők és a szakma részéről; ez volt az a döntő lépés, amely a tiltakozási sorozatot elindította.

Dr. Fodor Péter egyetemi tanár: A Szent István Egyetem elképzelései számomra egyszerűen nevetségesek. Kétnaponként változtatják az elképzeléseiket. Egyszer ezt akarták azzal a karral, azután azt a tudományt ezzel a tudományággal összehozni. Az ellen nem tiltakozunk, hogy a Szent István Egyetemnek legyen fejlesztési koncepciója. Itt az ideje, hogy fejlesszük a karokat. A miénk itt Budán el is képzelt valamiféle fejlesztési tervet, kialakult egy bizottság, amelybe elég sok munkát fektettünk. Azt gondoljuk, hogy reális elképzelést tettünk le az asztalra. Annak sem vagyunk ellene, hogy bizonyos fajta tanszékek integrálódjanak, intézeteket, közös diszciplínákat alakítsunk ki, hisz ez tényleg a jövő fejlődésének az útja. De azt nem tudjuk elképzelni, hogy az ingatlanainkat eladják, a befolyó pénzből azonban egy fillér fejlesztést se kapjunk.

Dr. Hoschke Ágoston, az Élelmisztertudományi Kar dékánja: A szerződéstervezetet megelőzte egy előoldal, ami a Béres úr által a rektornak címzett levél volt. Ebben a levélben szó szerint ez állt: úgy döntöttem, javaslatot teszek a beruházás-fejlesztésre a Szent István Egyetemnek, és szerencsésnek tartanám, ha az egyetemi tanács mielőbb elfogadná ezt a javaslatot. Az OM kötelezettségei között felsorolja – én még ilyen szerződést nem láttam, szó szerint idézem –, hogy hajlandó eltekinteni a szokásos felsőoktatási intézményekről rendelkező eljárási rendtől, és kivételesen egyedi eljárásban elfogadja az intézményi beruházási terv részletekben történő benyújtását. Szerintem félelmetesen megvalósíthatatlan dátumokat írt elő: május 31-ével meghatározza, hogy felül kell vizsgálni az egész Szent István Egyetem oktatási profilját, programjait, törekedni kell a párhuzamok felszámolására, és – idézem –, el kell végezni a konkrét program kidolgozását. Második ütemben, augusztus 31-éig, megvizsgálja, hogyan válthatók ki egyéb ingatlanok, egyedül a Somlói út 14–16-ot megnevezve, amit egyszerűen laborépületeknek és részlegesen kihasznált intézményi épületeknek nevezett. Megjegyzem, hogy ez az úgynevezett Somlói úti laborépület jelenleg az Élelmiszertudományi Kar négy tanszékét tartalmazza, mintegy 1500 négyzetméter oktatási területtel, iszonyatos mennyiségű hallgatói létszámmal. Kiváltása a jelenlegi állapotok szerint sem külső pénzforrással, sem intézményen belüli áthelyezéssel nem valósítható meg.

Ezt követte még utóvédharcként a budai campus egyetemi tanács tagjainak a tiltakozó levele a rektorhoz, amelyben kifogásoljuk, hogy az egyetemi szmsz-szel ellentétes módon egynapos gondolkodási idő után került ez a nagy horderejű döntés az egyetemi tanács elé. Erre mind ez idáig írásos választ nem kaptunk, ezért nem tudom, mi a következő jogi lépés, most már jogászokkal kell majd tárgyalnunk.

Dr. Végvári György: Sikerült beszélnem az OM Felsőoktatási Ügyek főosztályvezetőjével, aki megdöbbenve kérdezte tőlem, igaz-e, hogy a volt Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem eladja a Somlói úti ingatlant. Ő semmit sem tudott a konkrét történésekről. És november folyamán beszéltem helyettes államtitkárral is, aki szintén semmit sem tudott.

G. Tóth Magdolna: A kar négy tanszékét, tehát a kar egyharmadát ki akarják kényszeríteni ezzel a lépéssel Gödöllőre. A négy tanszék között három alapozó tanszék, amely a kar hallgatóinak nagy többségét oktatja. Ha ez a három tanszék kikerül, akkor nagyon hamar arról lesz szó, hogy az első két évben nincs is szükség budapesti képzésre, mert minden alapozó tárgyat lehet kint Gödöllőn oktatni, a következő lépés tehát a többi alapozó tanszék leválasztása vagy elsorvasztása lehet.

Dr. Guth László: A Kertészeti Egyetem mindhárom dékánja nagyon határozottan hozzászólt és kifejtették az álláspontjukat a megállapodás-tervezetről. Kifejtették, hogy ők nem értenek egyet a Somlói úti ingatlan eladásával, mert nem látják biztosítva, hogy a négy tanszéket el lehet helyezni úgy, hogy ugyanolyan feltételek mellett folyjék tovább az oktatás és a kutatás. Egyetértek azzal, hogy ezt kifogásolják, és szeretnének biztosítékot látni arra, hogy az oktatás és a kutatás ugyanolyan feltételek mellett működjék tovább.

Dr. Hoschke Ágoston: Kiszámítottuk, hogy az Élelmiszertudományi Kar területe, a jelenlegi 5000 négyzetméter oktatási tér, a minimális kb. 400 000 Ft/m2 árral számolva nagyjából 20 milliárd forint. Ennyire lenne szükség a költözéshez csak az épületet tekintve – nem számolva a kiköltözés, a felszerelés és egyebek költségeit. Pálinkás miniszter úr szavai szerint 2003-tól az elkövetkezendő ciklusban összességében 30 milliárd forint körüli összeg áll rendelkezésre a teljes felsőoktatás fejlesztésére, amiben benne vannak a már a megkezdett fejlesztések, gondoljunk Debrecenre, Kaposvárra, Szombathelyre, Nyíregyházára stb. Tehát a Szent István Egyetem részére optimális esetben szerintem 6-7 milliárdos támogatás érhető el. Ebből nem lehet semmit sem megoldani. Itt csak a levegőbe beszélünk, hogy fejleszteni kell, meg kiköltözni, meg jobbra-balra szerveznek, és nincs mögötte a szükséges pénz.

Tóth Árpád adjunktus: Az a pechünk, hogy túl értékes az a terület, ahol vagyunk. Ez a terület ma bőven fedezi azokat a milliárdokat, amikről itt szó volt. Egyetlen megoldás van, ezzel a problémával minél hamarabb a nyilvánossághoz fordulni.

Sárai Tamás: Ez az integrációs konstrukció véleményem szerint elhibázott. A tervet a Világbank minősítette, de egy krajcár támogatást nem adott. Ezekért az épületekért az egyetem története során igen keményen megküzdött. A Béres úr jogköre pedig nem terjed ki annak eldöntésére, hogy melyik évfolyamot kell a Villányi útról oktatáspolitikai szempontból Gödöllőre kitelepíteni. Ez abszurdum.

Dr. László Péter, az Élelmisztertudományi Kar egyetemi docense: Az egész gondolatmenettel a legnagyobb bajom az, hogy tulajdonképpen bármi, ami le van írva, holnap letagadható. Még nem találkoztam olyan irattal – sem a minisztériumtól, sem az egyetemi vezetőinktől, vagy bizottságoktól –, amelyre egy vagy két hét múlva, esetenként két nap múlva még komolyan hivatkozni lehetett.

Horti Krisztina, a közalkalmazotti tanács elnöke: Igaz-e az, hogy a Gödöllőn lévő Mezőgazdasági és Gépészkar is veszteséges? Mert a mi karaink nem veszteségesek. Ebből logikusan következik, hogy most veszteséges karokat akarnak megmenteni nem veszteséges karok feláldozásával. Ez a válasz szerintem arra, hogy miért akarnak tönkretenni, vagy szétzilálni karokat. Vagy tévedek?

Dr. Guth László: A Szent István Egyetem összességében nullszaldós. Belső forráshiányok vannak, de összességében nem veszteséges.

A harmadik fórumot január 24-ére hívták össze, amelyen a Magyar Tudományos Akadémia Kertészeti Bizottságának tagjai vettek részt:

Dr. Balázs Sándor, akadémikus, a kertészeti bizottság elnöke: Megpróbálunk a nyilvánossághoz fordulni. Az eddigi mozgolódás eredményeképpen látszik, hogy az egyetem vezetésének a hozzáállása a korábbiakhoz képest sokat változott. Bizonytalanabbak, tartanak attól, hogy olyan helyzetbe kerülhetnek, amely már felelősségre vonással járhat.

Dr. Bicsárszki János, a Magyar Kertészeti Tanács elnöke: Úgy gondolom, hogy a szakma egyértelműen fölsorakoztatható a Kertészeti Egyetem ügye mögött. Szeretnék azonban rögtön egy alapkérdést föltenni, amely valószínűleg már itt is megosztja a társaságot. Mentsük meg a kertészeti felsőoktatást a Villányi úton, vagy általában mentsük meg a kertészeti felsőoktatást? Ez óriási különbség, mert ha a kertészeti, élelmiszer és tájépítész kar megtartása mellett érvelünk, akkor másodlagos dolog, hogy hol. Én úgy gondolom, hogy elsődlegesen ez volna a legfontosabb kérdés.

Dr. Papp János egyetemi tanár, a budai campus elnöke: Csak a három kertészeti kar jövője bizonytalan, a többi hét kar helyzete a Szent István Egyetemen biztos. Bár a fejlesztési elképzelés indoklása több mint furcsa: azok az intézmények maradhatnak helyben, amelyek fölfűzhetők az M3-as autópálya vonalára. A másik hét kar fölfűzhető, azokkal nincs is semmi gond, csak mi esünk ki, lévén legtávolabb az M3-astól. A módosított eladási tervben pedig csak a mi budaörsi hét és fél hektárunk, hat építési telkünk és a Somlói út szerepelt, a többi karról semmi. Ez az a több milliárd forint értékű hozomány, amit beviszünk az integrációba. Ennek azonnali eladásában szavaz az egyetemi tanács, az itteniek előzetes megkérdezése nélkül. A dékán úr azt mondta, valószínű, hogy a bevételt visszaforgatják. Ha ezt tényleg így gondolják, akkor ezt az egész szerencsétlen ügyet jobb lett volna megelőzni.

Dr. Mártonfi Béla, a Gyümölcs Zöldség Szövetség elnöke: A kertészeti tanács részéről nagyon sokat dolgozunk azon, hogy a kormányzat felismerje, nem csak gabona-hús vertikum lehetséges ebben az országban. A kertészetnek éppen az uniós csatlakozás időszakában kiemelt szerepet kellene kapnia. A spanyolok megcsinálták, átállították az országuk mezőgazdasági kapacitásának felét a kertészetre, a zöldség- és gyümölcstermesztésre. Ez hivatkozási alap lehet számunkra is -- és óriási lehetőséget jelenthet az országnak. Ha ennek a hátterét, a kertészeti oktatást és a kutatást gyengítik, a magyar csatlakozási program gyengülhet. Ezzel átadnánk lehetőségeinket az unió többi országa számára. Nagyon nyomós érv lehet ez az oktatási, a földművelési és vidékfejlesztési, környezetvédelmi minisztériumok számára. Fontosnak tartom, hogy erről értesüljön a MEH, a parlamenti mezőgazdasági bizottság, az oktatási bizottság és tudomásulvétel végett feltétlenül a pénzügy, a gazdaság- és a külügy. Ez az esély most adott, később elmúlhat az ország számára a lehetőség.

Dr. Pénzes Béla egyetemi tanár, a Kertészettudományi Kar dékánhelyettese: Azért nem fordultunk ez idáig a szakmai nyilvánossághoz, mert világosan láttuk, hogy a Szent István Egyetem első integrációs évei rendkívül nehezek lesznek, de úgy gondoltuk, hogy a problémákat magunknak kell megoldanunk. Mostanra körvonalazódott az a helyzet, hogy ezek a problémák belülről nagyon nehezen oldhatók meg. Az integrált Szent István Egyetem megalakulásakor nem kapott támogatást a kormányzattól. A telek, ahol mi dolgozunk, rendkívül értékes. Ezek után jutottunk el ezekhez az ingatlan-értékesítési elképzelésekhez a Szent István Egyetem keretein belül. El tudjuk fogadni ezeket a terveket, mert a mi érdekünket is szolgálja. Amit viszont nem tudunk elfogadni, hogy a Kertészettudományi Kar fejlesztésére ebből ne jusson. Ha a kormányzat és a szakma úgy gondolja, hogy a kertészeti felsőoktatásra szükség van, akkor beruházásra is szükség van.

Dr. Hrotkó Károly egyetemi tanár, a Kertészettudományi Kar professzora: Ez az eldurvulni látszó vita méltatlan az egyetemünkhöz. Teljes mértékben egyetértek azzal, hogy első helyre a kertészeti felsőoktatás önállóságát, a Kertészettudományi Kar önállóságát kell helyezni. Azt azonban látni kell, hogy mindaddig, amíg ez a három kar a gödöllői vezetésű Szent István Egyetem része, ezek a beolvasztási, földarabolási kísérletek időről időre fel fognak bukkanni, bármilyen ígéretet kapunk is. Még ha most hosszú vita után esetleg meg lehet is tartani a Kertészettudományi Kar önállóságát, azt gondolom, keresni kell más integrációs lehetőségeket is, más formában, budapesti partnerekkel. Ez adhat egyedüli biztosítékot a helyesen megfogalmazott célok eléréséhez. Ez hosszú előkészítési folyamatot igényel, hiszen a parlament hagyta jóvá a felsőoktatási intézmények integrációját, és nyilvánvalóan parlamenti döntés kell a megváltoztatásához. Addig is egyfajta intézkedési moratóriumot talán el lehetne érni.

Dr. Balázs Sándor akadémikus, az MTA Kertészeti bizottság elnöke: Első lépés mindenképpen a kertészeti kar megőrzése, mert amennyiben szakká minősítik vissza, további lehetőségünk a szakma megtartására nincs. Értelmetlennek tartjuk, hogy milliárdokat arra kellene fordítani Gödöllőn, hogy a kar kitelepítésének feltételeit – az épületrendszert, a tanüzemeket – megteremtsék. Bár az egyetem legfőbb főhatósága az Oktatási Minisztérium, az a benyomásom, hogy rendkívül keveset tudnak a problémáinkról. Fontos lenne, hogy a döntéshozó államtitkári és főosztályvezetői szinten nagyon részletesen megismerjék ezeket az ügyeket. Főleg azokat a kérdéseket, amelyek kapcsán – elnézést, hogy óvatosan megemlítem – bizonyos korrupcióra utaló jeleket vélünk felfedezni.

A konfliktushoz vezető út

A felsőoktatási reform évtizedes története során a Kertészeti Egyetem – kétségbevonhatatlan színvonala és eredményei dacára – időről időre kénytelen volt puszta túléléséért küzdeni. Az alábbi összefoglaló az elmúlt néhány év főbb történéseit, lépéseit tekinti át időrendi sorrendben – a függetlenség megtartásának és a megmaradásnak az egyetem esetében sokszor egymással feloldhatatlan ellentmondásban lévő erői között kiutat kereső intézmény kálváriáját.

A jelen helyzet kialakulásához, megértéséhez két – egymástól független – folyamat ismerete szükséges. Az egyik a kilencvenes évek átalakításai. Az mindenki számára nyilvánvaló volt, hogy a magyar felsőoktatási rendszer szerveződése megújításra vár, teljesítménye, hatékonysága nem éri el a kornak megfelelő színvonalat. Ennek első lépése volt a nagy port felvert egyetemi létszámleépítés, majd pedig az egyetemi rendszer szervezeti megújítása kapcsán egyetemi szövetségek, integrációk, közös campusok kialakítása. Ennek célja a kis szakegyetemek helyett olyan képzési struktúra kialakítása, amely lehetőséget ad a tudomány inter- és multidiszciplináris szerveződésének leképzésére az egyetemi oktatásban, másrészt a diákoknak is megkönnyíti az áthallgatást, különböző tantárgyak, tantárgyi blokkok felvételét. Értelemszerűen az EU-csatlakozási folyamatok során elérhető pénzforrásokból is csak ezek az intézmények részesedhetnek. Ezért a Kertészeti Egyetemen belül is folyamatos vitát, belső feszültséget teremtett az így kialakult bizonytalan helyzet kezelése, megoldása. Az átalakítás a teljes magyar felsőoktatást (egyetemi rendszert) érintette. A Kertészeti Egyetem akkori rektora is támogatta ezeket az elképzeléseket. A program 1994-ben komoly világbanki hitel ígéretével kezdődött Magyarországon, amelyet a magyar kormány támogatása egészített volna ki.

Másrészt – és az előző folyamat részeként – a kilencvenes évek végén a felsőoktatási törvény és az MTA keretén belül született tudományági besorolás alapján (amelynek értelmében a továbbiakban csak az a felsőoktatási intézmény folytathat önálló egyetemi tevékenységet, amely minimum két tudományterületet oktat) született döntés értelmében a Kertészeti Egyetem a továbbiakban csak mint főiskola működhetett volna tovább. Éppen az így kialakult bizonytalan helyzet megoldása érdekében 1994 körül a Kertészeti Egyetem vezetősége már tett lépéseket a Gödöllői Agrártudományi Egyetemmel (GATE) történő szorosabb kapcsolat kialakítása érdekében, akkor azonban a válasz a gödöllőiek részéről egyértelműen nemleges volt. 1998-ban a világbanki pénz ígéretével felgyorsított (erőltetett?) egyetemi integrációs folyamat keretében az egyetem a Budapesti Műszaki Egyetemmel folytatott tárgyalásokat közös campus kialakításának érdekében, de ez a tárgyalássorozat is megakadt az egyetem élelmiszeripari karának ellenállása miatt.

A következő lépést 1999-ben az a sikertelen próbálkozás jelentette, amelynek keretében az egyetem az ELTE és a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem által formálódó campushoz próbált csatlakozni. A tárgyalások zátonyra futásának egyik oka az volt, hogy az egyetem mindeközben folyamatosan kereste annak lehetőségét, hogy miképp maradhatna független. Hiszen tanári, oktatói, kutatói gárdájának túlnyomó többsége tudatában van az egyetem 150 éve alatt felhalmozott kulturális, szemléleti, szellemi értékeinek, annak a kuriozitásnak, amit az intézmény léte jelent a világ felsőoktatásában.

Minthogy azonban az integrációs folyamat – pénzügyi és politikai döntések következményeképp – minden egyéb törekvést maga alá gyűrt, a kertészeti felsőoktatás sem maradhatott ki. Ekkor a folyamatos bizonytalanság, az egyetem értékeinek védelme miatt kialakult ambivalens helyzet megbosszulta magát. 1999-re – amikorra végképp dönteni kellett valamilyen integráció mellett, nem utolsósorban a beígért pénzügyi támogatások elmaradásának ódiuma miatt – nem maradt más partner, mint az addigra már legalábbis némi tartózkodással kezelt gödöllői egyetem. Ekkor az egyetem vezetősége a közös előkészítő testület javaslata alapján egyhangúlag megszavazta az integrációt, és a Szent István Egyetem keretein belül történő további működést.

Mint minden friss házasság esetében, az első félév során itt is úgy tűnt, hogy a létrejött új szervezet előnyei messze meghaladják a velejáró esetleges hátrányokat. A 2000. év átmeneti időszakában a Szent István Egyetem keretein belül Budán külön helyi iroda, területi tanács és területi igazgató intézte a kertészeti karok ügyeit. Úgy tűnt, hogy az egyetem anyagilag előnyösebb helyzetbe kerül, az oktatásszervezési feladatok párhuzamosságának megszüntetésével ezek a feladatok is átkerültek a központi campus szerepét ellátó gödöllői egyetemre.

Rövidesen azonban jelentkeztek azok a tünetek, amelyek arra figyelmeztettek, hogy az integrációt, illetve az így kialakult szervezet működését Gödöllő lassanként szeretné jobban saját döntési körébe vonni. Jelezték ezt azok a döntések, melyek folyományaképp – egységesítés címén – megtörtént az aláírási jog, a pénzügyi folyamatok kezelésének központosítása. Így azonban az ügymenet még az eredeti állapotnál is jóval bonyolultabb, kevésbé hatékony és feszültségektől terheltté vált volt. (Mindmáig általános példa, hogy egy tanszéki kutatócsoport által megnyert összeg – a központi számlára kerülve – hetekig vándorol, amíg megtalálja a címzettet stb.) Szintén lelassult az oktatásszervezés, rendszeressé váltak a késések az ügyintézésben, egy-egy egyeztetés érdekében ki kellett utazni Buda központjából Gödöllőre – és a sor hosszan folytatható lenne. Ekkor ismét felmerült az egyetemen belül a függetlenedés kérdése. A vezetés legalábbis lazítani igyekezett a központtól való függőségét.

2001-ben elkészült a Szent István Egyetem fejlesztési tervezete, amely egy multicampus szerveződésű univerzitás kialakítását tűzi ki céljául.

Ezzel egy időben – épp a fejlesztési terv kialakításának, jövőképének hatására, az ahhoz szükséges pénzforrások hiánya miatt – új fejezet kezdődött a kertészeti karok integrációs történetében. Legalábbis a külső megfigyelő számára eddig a pontig nyilvánvaló (természetes?) emberi játszmákkal terhelt szervezeti átalakulási folyamatról volt szó (amelyet egyébként önmagában feleslegesen komplikálttá tett a kormányszintű finanszírozás és az integráció elveinek előzetes kidolgozatlansága). Ettől a ponttól azonban mindinkább egy pénzügyi, hatalmi játszma erőterébe kerül az egyetem, ahol az oktatás minősége többé nem önértékkel bíró cél, hanem (a központ által) a játszma megnyerése érdekében alkalmazott eszköz.

A 2001. januárjában született rektori levél – az egyetem fejlesztési terveinek önfinanszírozási kötelezettségeire hivatkozva – felveti a kertészeti karok tulajdonában lévő több ingatlan eladásának kérdését. Még ez év nyarán közzétették a Szent István Egyetem központi fejlesztési tervének nulladik verzióját.

Szeptemberben az egyetem vezetőségének Mosonmagyaróváron megtartott gyűlésén a rektor, dr. Szendrő Péter megnyugtatja a jelenlévőket, hogy az eladási tervek nem szerepelnek a későbbi fejlesztési verzióban. Ugyanakkor mind nyilvánvalóbbá válik a kertészeti karok vezetői számára, hogy az egyetem vezetősége nem állt el terveitől, s az ingatlaneladásokkal szeretné bevételhez juttatni a egyetem labilis költségvetését. Folyamatosan mérgesedik a viszony a karok vezetői és a központi vezetés között, élesedik az ellenállás a Kertészeti Egyetem leépítésére irányuló folyamatokkal szemben. Ennek kezelésére vezette be a rektor az ún. "rektori kávézás" intézményét, a fejlesztési tervek körül kialakult "félreértések" tisztázásának céljából. Azonban októberben épp ezeken a kötetlenebb, ezért kevésbé figyelmesen megtervezett találkozókon körvonalazódtak a központi vezetés további tervei, amelyek már az egész Kertészeti Egyetem esetleges kiköltöztetésével számoltak. Ugyanakkor a rektor indítványozta, hogy a tervezet részleteinek kidolgozására hozzanak létre szakértői bizottságot, amelyben természetesen részt vesznek az egyetemi karok vezetői, illetve – a jövőt képviselendő – minden karról egy-egy fiatal oktató. A bizottság által kialakított jövőképben már papíron is megjelenik az a lehetőség, amely a Kertészeti Egyetem Gödöllőre történő kiköltöztetésével, azaz az egyetem központi campusába történő beolvasztásával számol (az integráció kelet-európai konnotációi...). Mindezt – a történet során már számtalanszor bevált divide et impera elvére támaszkodva – úgy, hogy a SZIE további budapesti karait (a volt Állatorvostudományi Egyetem, az Ybl Miklós Műszaki Főiskolából alakult műszaki karok) mindez nem érintette volna, így azok a veszély elmúltával fellélegezve, egyetértettek a Kertészeti Egyetemet sújtó döntéssel.

Ez a javaslat került 2001. novemberében az egyetemi tanács elé, ahol minimális többséggel ugyan, de sikerült a megosztott kari vezetéssel elfogadtatni, azzal, hogy a költözés (beolvasztás) csak a kertészeti karokat érinti.

A 2001. decemberi egyetemi tanácsülésen – amelynek programja egyetlen nappal az ülés előtt érkezett meg faxon a kertészeti egyetemi karokra – már arról a beruházási megállapodásról esett szó, amelyben – a fejlesztési terv alapját képezve – a Béres István minisztériumi felsőoktatási kormánybiztos által jegyzett megállapodástervezet konkrétan felsorolja a fentiekben említett kertészeti egyetemi ingatlanokat, mint a fejlesztési terv egyik belső anyagi fedezetét. Ezt, immár egyetlen szavazattal ugyan, de megint sikerült elfogadtatni az ülés résztvevőivel. December 22-én a kezdeményezést visszavonták.

2002 elején tovább mélyült a bizalmi válság, immár sikerült a kertészeti karok vezetői közé is éket verni. A Kertészeti Egyetem magja, történetének, identitásának legfőbb őrzője a kertészeti kar. Úgy tűnik ekkor, az egyetem központi vezetésének célja, hogy olyan helyzetet teremtsen, ahol a másik két kar jövőképét le lehet választani a kertészeti karról. A tájépítész kar például, úgy tűnik, az Ybl Miklós főiskolai karral egyesülve a Szent István Egyetemen belül, bent maradhat Budapesten, ezzel elkerülve a tökéletes beolvasztást.

2002 januárjától tovább ködösödik és veszti lassan belső logikáját a történet. A legkülönbözőbb – nem egyszer képtelen – ötletek merülnek föl; jövőképek, javaslatok, tervezetek, elképzelések, egyezségek és tárgyalások léteznek egymással párhuzamosan, nyíltan és a színfalak mögött – a legkülönbözőbb vezetői és érdekcsoportok között. A fenyegetettek próbálják menteni szervezetüket, karjaikat, a központi vezetés pedig mindent megtesz hatalmi pozícióinak erősítéséért. Amint napfényre kerül egyik-másik "tervezet", rögtön cáfolják, és egy másik tervezet kerül előtérbe. Ugyanakkor éppen e párhuzamos, ködös tervezés eredményeképpen a tervezetek a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők belső logikával rendelkező jövőképnek, vagy ehhez vezető lépéseknek. A felmerülő és napfényre kerülő tervek nem egységes elképzelés különböző fokozatai, hanem az átalakulási folyamat különböző fázisaihoz kapcsolódó, egymásnak gyakran ellentmondó, különböző jövőképek felé mutató képzelgések. Mindezeknek egyetlen kézzelfogható eredménye: az egyéni túlélési stratégiák burjánzása, a bizalomhiány, a gyanakvás, a határozatlanság közösség- és jövőromboló légköre.

A fentiek illusztrálására mindössze két hihetetlennek tűnő példa. Felmerült, hogy a kiköltöző karok után a hallgatókat naponta autóbuszokkal fogják kiutaztatni Gödöllőre és vissza! Ilyen józan emberi mértékkel hihetetlen, többször cáfolt, mégis sokáig reálisnak tűnő elképzelés – s éppen a helyzet átláthatatlansága miatt továbbra is félelmet keltő terv – volt a Kertészeti Egyetemnek a Gellért-hegy oldalában lévő és ezért területként is rendkívül értékes 150 éves arborétumának és központi épületének horribilis haszonnal kecsegtető áruba bocsátása – szálloda vagy diplomáciai negyed kialakítása számára.

Ezek az információk váltották ki azt a tiltakozáshullámot, amely tanárok, egyetemi hallgatók és szimpatizánsok, az egyetem sorsáért felelősséget érzők közreműködésével 2002 januárjától több alkalommal is demonstrációkban, gyertyás tüntetésben öltött testet. A tiltakozások hatására 2002 májusában a rektor többször is cáfolta, hogy bármikor komolyan szó esett volna a központi épület és az arborétum eladásáról, és hasonlóan nyilatkozott az egyetem kiköltöztetéséről. Megerősítette, hogy az esetleg eladásra kijelölhető ingatlanokról az adott campus dönt, és a befolyó összeget kizárólag az adott egyetemi kar(ok) használhatják fel. Ám mindez nincs benne a fentebb említett Béres-féle megállapodás-tervezetben...

A tervezetek gyártása, az egyeztetések pedig tovább folynak. A rektor szerint a cél egy multicampusos egyetemi integráció létrehozása, amelynek minden kar saját arculatát megtartva lehet a részese. Ugyanakkor ismertté vált egy olyan tervezet, mely a karok helyett ún. tudásközpontok kialakítását javasolja, ahol a kertészeti kar tanszékei már szétszóródva, más-más tudásközpont keretein belül tűnnek föl, a gödöllői egyetem tanszékei között. Természetesen ezt a tervet is rögtön cáfolták...

Divide et impera:
Egy asztalnál a három budai kar dékánja

Finom repedések a közös szellemi alapokon. A Kertészeti Egyetem három kara – a közös múlt és a nyilvánvaló közös szemléleti és tudományos alapok dacára – elképzelhetőnek tartja eltérő jövőképek alapján formálni a jövőt? A kiút – jelen esetben a kar túlélésének – szükségmegoldásai között törvényszerűen jelennek meg a közösséget a túlélésért feladó egyéni utak? Esetleg a tudásszerveződés, az új típusú problémák megjelenésére való természetes válaszlépéseknek vagyunk tanúi?

Dr. Hoschke Ágoston, az Élelmisztertudományi Kar dékánja:

– Milyen helyzetbe került az Ön által vezetett kar azzal, hogy a Szent István Egyetembe olvasztották a kart és gyakorlatilag az egész egyetemet?

– Ez igazán provokatív kérdés, mert az integráció, amellyel a Szent István Egyetem létrejött, a parlament által elfogadott döntés alapján történt. A jogelőd egyetemek kari tanácsai, akik ebben az integrációban részt vettek, nagy többséggel támogatták az integráció létrejöttét. Azt gondoltuk, és még mindig hisszük, hogy ez az integráció egy multicampuson alapuló olyan szövetség, ami az egész agrár-felsőoktatás egyik szellemi bázisa lehet.

– Valóra váltak ezzel kapcsolatos reményeik?

– Sajnos a jelen pillanatig nem. Az integráció elve és gyakorlati haszna a racionális oktatásszervezés, az áthallgatások megoldása, a közös kutatási projektek létrehozása és az infrastruktúra hatékony kihasználása lett volna. Ezek a várakozások azonban nem valósultak meg, aminek elsődlegesen talán a távolság és a jelenlegi infrastruktúra az oka. Az egyetemek nem alkalmasak a nagy hallgatói létszám befogadására; jelenleg – ahogy az korábban is volt – az oktatók "mobilizáltak". A kutatási együttműködés csírái megvannak, a karközi intézetek létrejöttek a közös elképzelések területén, de megfogható, gyakorlati haszna jelenleg nincs.

– Arra semmi esély sincs, hogy a karok megtartsák önállóságukat?

– Elvileg a karoknak megvan az autonómiája. A Kertészeti Egyetemen belül már korábban is létezett valós integráció, hiszen az élelmiszeripari és a kertészeti képzés mindig közös, integrált állapotban történt. Már az 1900-as évek előtt is, a felsőfokú képzés első csíráinál voltak olyan tárgyak, mint például a kertészeti termékfeldolgozás. 1943-ban, amikor a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola tulajdonképpen valódi felsőoktatási intézménnyé vált, 16 tanszék közül három olyan volt, amely alapját képezi a jelenlegi Élelmiszertudományi Karnak: egy technológiai, egy kémiai és egy borászati tanszék – ezekből fejlődött ki a tartósító kar. Amikor létrejött a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, akkor ez a két kar már megvalósította az integrációt, hiszen az átoktatás kérdése, a közös oktatás, kutatás tény volt. A mostani intézményfejlesztési koncepcióban, amit a Szent István Egyetem próbál meg összeállítani – és amelynek feszültségokozói az ingatlanhasznosítási kérdések –, a két kar ismét összeáll egy közös elképzelésbe. Meg kívánjuk őrizni a multicampus jelleget, a karok önállóságát, és létre akarunk hozni egy olyan centrumot, ahol a gyakorlati képzést, a képzés korszerűsítését, a szaktanácsadást a kertészet és az élelmiszeripar együttesen próbálja megvalósítani.

– Nem fenyegeti mindezt az ingatlaneladások terve?

– Biztos, hogy hátráltató tényező, egyrészt azért, mert nincs világos, hosszú távú stratégia az egyetem fejlesztésében. Az ittlévő dolgozók, hallgatók aggódnak, hogy eltűnnek az évszázados múltra visszatekintő értékek. Az ingatlanhasznosítás meglehetősen fenyegető érzés, ha nincs mögötte olyan komoly anyagi forrás, például állami támogatás, amely egy ilyen nagy integrált egyetem létrehozását megfelelő módon biztosíthatná. Ezt érezzük jelenleg, ez ellen küzdünk, ez ellen próbálunk észérvekkel, tudományos koncepciókkal harcolni.

– Megnyerhető ez a háború?

– Szerintem igen. Középtávon mindenképpen, de hisszük, hogy hosszú távon is nyerhető. Hiszen olyan érvek szólnak emellett, mint a budai campus nemzetközi szinten is elismert szellemi értéke, hagyományai, gazdasági és szellemi bázisa. Meggyőződésem, hogy ez az érték itt helyben megóvható a meggondolatlan integrációval szemben.

Dr. Jámbor Imre, a Tájépítészeti Kar dékánja:

– A kar élete szempontjából mivel járt az, hogy a Szent István Egyetem részévé vált?

– Talán a legfontosabb, hogy a kar bekerült egy akkora hallgatói létszámot és oktatói gárdát felvonultató egyetemi együttesbe, ahol lehetőség van más karokkal közösen új szakok indítására, meglévő szakok felfuttatására. Tulajdonképpen az integrációnak ez volt a célja és lényege.

– Ez az elv. És most hogy látja az integráció következményeit?

– Vegyes érzelmekkel. Vannak olyan következmények, amelyeket érdemes továbbgondolni, továbbépíteni és fejleszteni, és vannak bizonytalansági tényezők. Már egy jó éve tart az egyetem fejlesztési koncepciójának kidolgozása, ahol érthető módon – miután a legkülönbözőbb történeti múltú, indíttatású, és különböző helyzetben lévő egyetemi karok társultak a Szent István Egyetem keretében –, vannak vélt és valós érdekütközések. A fejlesztési elképzeléseket nagyon nehéz harmonizálni, olyan közösen elfogadható fejlesztési koncepcióban összefoglalni, amire mindenki azt mondhatná, hogy igen, ezt akartuk.

– Az integrációval együtt különböző ingatlan-eladási tervek híre is szárnyra kapott. Nyugvópontra jutottak-e ezek a kezdeményezések?

– Én azt gondolom, igen. Nem véletlen az a sok információ, megmozdulás, jelzés, ami az utóbbi fél év alatt az arborétum körül napvilágot látott. Korábban voltak olyan nem formális, hanem innen-onnan szárnyra kelt információk, amelyek arról tanúskodtak, hogy van olyan szándék a központi vezetés köreiben, hogy ennek a területnek az értékesítéséből jelentős fejlesztési forrásokhoz jusson. Én akkor is azt gondoltam, hogy az arborétum nem értékesíthető. Ez egy olyan jelentős, héthektáros terület itt a kerület közepén, ami egész Budapest szempontjából nagyon fontos, vetekszik egy közpark értékével. Tehát még ha itt nem is folyna tovább egyetemi oktatás ilyen-olyan okok miatt, ennek a területnek akkor is arborétumnak kellene maradni, ugyanolyan felületarányokkal, ahogy ez most van.

– Mi az oka annak, hogy egyelőre csak helyi, fővárosi védettséget élvez az arborétum? Nem lenne kívánatos az országos védettség?

– A helyi védettség majdnem olyan erős védelmet jelent, mint az országos. Nem a védelem erőssége a lényeg. Hogy miért nem országosan védett? Mert ez az arborétum fokozatosan alakult ki. Amikor én végeztem, ezen a területen még üvegházak voltak, meg szőlő-, gyümölcsültetvények, és fokozatosan alakult át dendrológiai gyűjteménnyé, botanikus kertté. Mára érett meg a helyzet azzal, hogy itt most együtt van egy olyan növényegyüttes, amely most már nemcsak a főváros, hanem az egész ország szempontjából jelentőséggel, értékkel bír. Az arborétum gondozója, a dendrológiai tanszék javaslatára el is indult az országos védetté nyilvánítási folyamat, hiszen a terület nagyon nagy jelentőséggel bír. Van használati értéke is persze, mert itt délutánonként megjelennek a kismamák, meg óvodai csoportok, nyugdíjasok. De az igazi értéke nem ez, hanem az, hogy itt együtt van egy héthektáros egybefüggő növénytömeg, ami településökológiai szempontból, a levegőminőség szempontjából meghatározó fontosságú. A Gellért-hegy déli lejtője az utóbbi 40-50 év alatt rendkívüli mértékben beépült, ami nem volt igazán szerencsés folyamat. Ennek ellensúlyozására rendkívül fontos, hogy van egy egybefüggő, nagy zöldfelület, ami egyfajta kiegyenlítő hatást tud kifejteni. A Feneketlen-tó körüli parkkal együtt ez nagyon fontos zöld gerincet jelent a budai településszerkezetben.

– Ha választhatna, hogy a kar megtartsa önállóságát vagy váljon a Szent István Egyetem részévé, akkor most, egy év távlatából, mit választana?

– Most azt választanám, hogy a kar tartsa meg az önállóságát. Nekünk mindenképpen ez a célunk. Olyan szervezeti struktúrával szeretnénk működni, ahol a kar fejlődési lehetőségei nyitottak maradhatnak. Az Ybl Miklós főiskolai karral közösen most sikerült akkreditáltatni az okleveles településmérnöki egyetemi szakot, ami hiányzik az országban, ugyanakkor nagyon nagy kereslet van iránta. Ez azt jelenti, hogy a karhoz tartozó hallgatói létszámot 5-6 év alatt akár meg lehetne duplázni. Tehát vannak elképzeléseink, vannak fejlődési lehetőségeink, és minden olyan struktúrát üdvözlünk, amelynek keretein belül a terveink szabad kifutást kaphatnak.

– Úgy gondolja, hogy erre jelenleg megvannak a lehetőségek?

– Én nem látok egyelőre olyan jeleket, amelyek ezt akadályoznák, de azt is gondolom, hogy ezt itt, a budai campus területén kell megőrizni és fejleszteni. Mind a tájépítészmérnöki képzést, mind a most indítandó településmérnöki képzést, mert ebben a térségben vannak a partnereink, részben más egyetemről beoktató tanárok, munkatársak, részben pedig a gyakorlati képzésben közreműködő tervezőintézetek. Ezek nélkül a képzés nagyon nehezen oldható meg.

Dr. Bernát Jenő, a Kertészettudományi Kar dékánja:

– Hogyan látja jelenleg a hazai kertészeti képzés jelenét és jövőjét?

– Én azt hiszem, hogy a kertészeti képzés nagyon fontos. Talán érdemes visszautalni a 30-as években született Kert-Magyarország elképzelésre. Ez az elképzelés tőlünk indult, ugyanakkor az elmúlt évtizedek alatt Nyugat-Európában valósították meg. Gondoljunk csak Hollandiára vagy Ausztriára, ahol tényleg sikerült kialakítani a kert-országot. Én azt hiszem, hogy itt lenne az idő, hogy mi is létrehozzuk a magunk Kert-Magyarországát. Ahhoz, hogy sikerüljön létrehozni egy ilyen szép, számunkra is és mindenki számára tetsző országot, magas színvonalon, jó háttérismeretekkel rendelkező kertészekre van szükség. Azért is szükséges egy más típusú kertészoktatás, mert ebben a koncepcióban lényegesen többről van szó, semmint csak a termelésről, bár nagyon sokan csak a zöldség-előállítással, a gyümölcstermeléssel azonosítják. De a kertészet ennél sokkal több, hiszen ehhez hozzátartozik kertünk, környezetünk állapota, hozzátartozik a lakáskultúránk, az úgynevezett kommunális kertészet is.

– Használhat ennek az integráció?

– Az integráció előkészületei során várakozással néztünk a jövő elé. Sok ígéret hangzott el: a fokozott fejlesztés, az adminisztráció egyszerűsítése, és sok más elképzelés, amelyről úgy gondoltuk, hogy hatékonyabbá teszi a munkánkat. Sajnos nem igazán valósultak meg az elképzeléseink, az integráció előnye ma még nem érezhető.

– Ingatlaneladásokról hallani, és olyan területek hasznosításáról, amelyek elvesztése érzékenyen érintené a Kertészeti Egyetemet.

– Ismert, hogy a felsőoktatás kényszerhelyzetben van, kevés a mozgósítható pénz. Az egy hallgatóra jutó költségrész a nyugat-európai egyetemi oktatásénak kb. 20-30 százaléka, ennyivel jut kevesebb nálunk a felsőfokú oktatásra. Biztos, hogy vannak olyan ingatlanok, amelyek nem kimondottan az oktatást célozzák, azokat fel lehet szabadítani. De vannak olyanok is, amelyek az oktatás alapját képezik, a Kertészettudományi Kar esetében ilyen az arborétum. Kialakult egy olyan növényspektrum kétezernél több fajjal, illetve fajtával, amely a kertészeti oktatás alapját képezi. De ez a terület Budapestnek is érték, nagyon sok főváros örülne, ha a város szívében egy ilyen értékes növénygyűjteménnyel rendelkezne. Talán ugyanezt mondhatnám a soroksári botanikus kertünkről is. Ott például erdei iskolát vagy ökológiai iskolát lehetne létrehozni, ahova ki lehetne vinni az általános és középiskolásokat a környezetkultúra bemutatása céljából. Ezeket az értékeket meg kell őrizni, és azt hiszem, hogy aki arra gondol, hogy ezeket a területeket értékesíteni kellene, nem gondolta végig a hátterét, hanem pusztán a pillanatnyi haszon vezeti.

– Milyen konkrét eladásokat tervez a gödöllői székhelyű rektori hivatal?

– Lényegében két terület eladásáról van szó, olyan területről, amellyel mi is egyetértünk. Az egyik a kamaraerdei ingatlan, amit az utóbbi időben kivontunk az oktatásból, a másik pedig egy volt kollégium, amit ma már szintén nem használunk, ez a Máramarosi úton található. Azt szeretnénk elérni, hogy ezen ingatlanok értékesítéséből befolyó összeget saját leromló vagy leromlásban lévő épületeink felújítására használhassuk föl. Az egyetemi tanács határozata megerősített bennünket abban, hogy ezt az összeget vissza fogja kapni a három kar.

– Jelenthetik-e ezek az eladások vagy tervek azt, hogy lassan megpróbálnák elsorvasztani a kertészeti oktatást Magyarországon?

– Ez a két eladás még nem, sőt ha ezt az összeget az ígéretnek megfelelően valóban visszaforgatják ide – és a minisztérium képviselője is igazából ezt ígérte –, akkor ez nem jelentheti az oktatás elsorvasztását. Nem is volna értelme, hiszen a Kertészettudományi Kar a Szent István Egyetem második legnagyobb létszámú kara. És azért sem, mert igény van rá: az utóbbi négy-öt év alatt a korábbi 600-700 fős hallgatói létszám 2200-ra nőtt meg úgy, hogy nagyobb mértékű ráfordítást nem tettünk. Sajnos az oktatóink kihasználtsága nőtt meg ilyen mértékben. És nemcsak itt oktatunk, hanem a Kárpát-medence teljes területén, így ott is érvényesül a Kertészettudományi Egyetem kisugárzása. A további növekedésnek nem a hallgatói létszám a korlátja, hanem a rendelkezésre álló kapacitás.

– Lehet, hogy nem időszerű a kérdés, de el tudja-e képzelni azt, hogy valahogy megtartsák önállóságukat a Kertészeti Egyetemen ezek a karok?

– Ha őszinte akarok lenni, azt kell mondanom, hogy az integráció előtti állapotában jobban működött a kar. Tudott a saját bevételeivel gazdálkodni, saját maga határozta meg, hogy mire használja föl ezeket az összegeket, és akkor kezdődött a létszámfelfutás, a határon túli oktatás bővítése is. Az integrációs döntést követően, sajnos, nem valósultak meg egy ilyen nagy egyetem létrehozásának infrastrukturális feltételei (hiszen a Szent István Egyetemen kb. 30 ezer hallgató tanul). Elképzeléseink szerint ezt segíthette volna egy világbanki kölcsön, amit visszamondott az előző kormány. És helyette más források nem jelentkeztek. Odáig jutottunk, hogy az előző évben például még a hallgatói normatíva alapján járó fejlesztési pénzeket sem kaptuk meg. Tehát a kar szempontjából mindenképpen visszalépés volt az integráció.

Csapody Miklós, a XI. kerület országgyűlési képviselője:

– El tudja-e képzelni azt, hogy megmarad a Kertészeti Egyetem mindhárom karának önállósága, és a betagozódás a Szent István Egyetembe csak átmeneti?

– Csak ezt tudom elképzelni! Azt, hogy az egyetem, a karok önállósága megmarad. Maga az integráció nem átmeneti, hiszen ez egy új, a teljes felsőoktatást érintő strukturális elképzelés. Ezen az egyetemen senki sem integrációellenes, de olyan integrációt akarnak, ahol az autonómia, az önállóság megmarad, és nemcsak úgy általában, hanem konkrétan itt, a Somlói úton és a Ménesi úton.

– Az integrációval együtt jár, hogy bizonyos ingatlanokat értékesítenek, köztük ezt a szép arborétumot is?

– Nem járhat együtt, hiszen az integráció állítólag a hatékonyabb és szervezettebb, minőségi felsőoktatás, és nem a telekeladás, haszonszerzés, ingatlanszerzés eszköze. Ez a park több mint 150 esztendeje nemcsak ősfákat és szép környezetet, nem pusztán kertészettörténeti, magyar művelődéstörténeti hagyományt jelent, hanem ma is százak, ezrek pihenő- és oktatási helyét. Ha tehát az integráció ebben az esetben azt jelenti, hogy amink van, azt adjuk el, és az anyagi hiányokat ebből a bevételből pótoljuk, akkor az valójában nem integráció, hanem felelőtlenség. Ezért volt megnyugtató végül is Szendrő Péter rektor úr álláspontja, hogy tudniillik minden lehetőséget, ami a tanszékek racionális működésével függ össze, meg kell vizsgálni. Azt ígérte, hogy ebből a vizsgálatból eredményként egyáltalán nem következik, hogy ezt a két drága és csodálatos ingatlant el kell adni, hanem annak kell kiderülnie, hogy az egyetemi autonómia és a karok önállóságának jegyében ők vajon el akarják-e adni?

Éppen azért jött össze ez a fórum, hogy szó se lehessen ennek az egésznek a megsemmisítéséről és eladásáról. Mi nem pusztán egy hihetetlen értékes ingatlant, Budapest talán legdrágább ingatlanainak egyikét őrizzük és védjük – egyébként nemcsak a hallgatókkal, a professzori karral, hanem az itt élők, a kerületi polgárok összességével és a környezetvédőkkel együtt –, hanem arról is beszélünk, hogy ide nem kell sem lakópark, sem banképület, sem autóparkoló, sem bármi más. Ennek így kell megmaradnia. És azt hiszem, hogy ez működni fog, bár maradtak kérdőjelek a fórum után, nevezetesen, hogy mi történik akkor, ha az egyetemi tanács, amely ugye több karból áll, végül is leszavazza az itteni három kar kezdeményezését? Ilyenkor lenne szükség a vezetők bölcsességére: az az igazi integrációs érdek, hogy azt, amink van, ne föléljük, hanem hasznosítsuk. A hasznosítás pedig 150 éve folyamatos, hiszen a gyepet tapossák, a virágokat ültetik, óvják, ide sokan járnak sétálni, ez a terület a miénk. Tudom, nem szabad ilyet mondani, mert az egyetemi autonómia szent dolog, de nem fogjuk engedni ennek az ingatlannak az eladását.

– Elegendő a helyi, fővárosi védettség, vagy érdemes lenne-e a parkot országosan védetté vagy akár világörökség részévé tenni?

– A helyi védettség az első lépés, de korántsem elegendő. Például helyi műemlékvédelmi védettséget élvez a Bartók mozi épülete, mégis évek óta katasztrofális állapotok uralkodnak körülötte. Itt tehát, ha egyből nem is a világörökség tagságát kell megcélozni, a védettségi fokozatot mindenféleképpen emelni kell, és ahogyan eddig is lehetett számítani a parlamentben a Környezetvédelmi Bizottságra, a Környezetvédelmi Minisztériumra, gondolom, hogy a kerület és a főváros is támogatni fogja ezt a kezdeményezést. Ha ez a park minden szempontból olyan állapotban és környezetben lehetne, ami nyugat-európai szemmel is hibátlan, nemcsak az itt lévő értékek, a növényzet, az a botanikai csoda, ami itt tapasztalható, de az épületek is úgy festenének, ahogy kell, akkor még azt sem tartom kizártnak, hogy egyszer a világörökség része legyen. Hiszen hány Gellért-hegyi sziklakápolna, hány Gellért-hegy, Feneketlen-tó, hány ilyen arborétum és olyan táji környezet létezik még egy főváros szívében, mint itt nálunk.

– Környezetvédelmi szempontból mit jelent ez az arborétum akár a főváros, akár az ország életében?

– Az arborétum a szó szoros értelmében az itt lakó közösség légzőszerve a kerület központjában, a régi belvárosban. Példa nélküli, ahogy századfordulós épületek vagy éppen 40-es évek környékén épült épületek ilyen egységesen, épen megmaradtak. Tehát a szó átvitt értelmében is tüdő ez, és aki ezt szennyezi, rombolja, netán "bizniszben" gondolkodik, az erkölcsi értelemben ingatlanspekulációt tervez.

– Olyan szépen beszélt a park jelenéről és jövőjéről, hogy nem hallgathatom el azokat a családi vonatkozásokat, amelyekkel Ön rendelkezik...

– Én ugyan Budán jöttment vagyok, mert nem vagyok budapesti, csak majdnem budai, mert Sopronból származom. És ez azt jelenti számomra, hogy amióta csak itt élek, azóta a Karolina úton kel fel a nap, a Gellért-hegyen nyugszik és a Somlói úton delel. A családi hozomány, amire utalt, azt jelenti, hogy számos unokaöccse közül egyike vagyok a Csapody Vera-féle családnak, illetve annak a nagy családnak, amelyből Csapody Vera a legismertebbek egyike, hiszen ő egy hosszú életet, több mint kilencven esztendőt szentelt a Kárpát-medence virágainak megörökítésére. Ő is nagyon szeretett ide járni, és nemcsak sétálni, hanem dolgozott is itt. Természetesen édesapámat is emlegethetem, Csapody Istvánt, aki a Soproni Egyetem botanikus professzora volt, és igaz, hogy az a botanikus kert, ahol gyermekkorom egy részét eltöltöttem Sopronban, sokkal nagyobb, azonban nekem ma már kicsit távolibb, és most már ez a miénk, ez az enyém is.

Dr. Gyúró Ferenc, nyugalmazott egyetemi tanár:

– A Kert-Magyarország felé vezető úton nem jelent-e akadályt az, hogy a Kertészeti Egyetemet integrálták a Szent István Egyetembe?

– Nehéz erről beszélnem, mert a Kertészeti az egyetlen munkahelyem. Ötven éve neveztek ki ide tanársegédnek. Nyilvánvaló, hogy minden kertésznek fáj a szíve. Mert persze nagyon fontos, hogy kövessük a fejlett országokat a felsőoktatás terén is, és tény, hogy a világ más tájain nem jellemző az olyan kis egyetemek léte, mint az Állatorvosi Egyetem vagy a Kertészeti Egyetem. Helyette nagy univerzitások működnek, mint a Humboldt Egyetem és a többiek. De nem úgy, hogy Gödöllőn csinálnak egy egyetemi központot, vagy Kaposváron, és például a Kaposvári Egyetemhez integrálják a nagy hagyományokkal rendelkező Pécset, mert éppen olyanok a személyi vagy pártkonstellációk.

Gödöllő az előző rendszer szüleménye. Gödöllőn a szocialista mezőgazdaság egyetemét kellett kialakítani, és – minthogy úgy tűnik, agrármérnökökből a kereslet manapság egyre kisebb –, most integrálják vele a többi agrártudományi egyetemet. Hiszen ha már integrációról van szó, akkor ki lehetne alakítani itt Pesten két vagy három egyetem együttműködését. Például a Műszaki Egyetem, az Eötvös Loránd Tudományegyetem és a Kertészeti Egyetem integrációjával. De azzal mi nem leszünk jobb helyzetben, ha a Gödöllői Agrártudományi Egyetem agrártudományi karává válunk. Hogy mást ne említsek, különböző egyetemi rendezvényekre, értekezletekre nem közömbös, hogy földalattival átmegyünk az Eötvös-egyetemre vagy a Műszakira, vagy kibumlizunk Gödöllőre HÉV-vel és így tovább. A gödöllőiek amúgy sem tudnak velünk foglalkozni, mert elég gondjuk van nekik. Épületeik, helyiségeik – dísztermek, oktatótermek, egyebek – kihasználása a hallgatói létszám csökkenése miatt nem ökonomikus. Ennek ellenére az persze igaz, hogy az agrártudomány különböző szakterületei egységet alkotnak: növénytermesztés, állattenyésztés, állatorvostudomány, kertészet, erdészet – de érdekes például, hogy a gödöllőieknek az erdészet nem jutott eszükbe, oda már nagyon messzire kellene utazni, hiszen az Erdészeti Egyetem Sopronban van.

Nyilvánvaló, hogy egy jó előterjesztésben, tervezetben számtalan okot lehet fölhozni az integráció mellett, de hogy ezeknek a gyakorlatban mi a realitásuk, az teljesen más kérdés. Hallom, hogy az arborétumra is szemet vetettek egyesek. Egy fejlett országban egyetlen fát sem lehet komoly indok nélkül kivágni, nem hogy egy ilyen arborétumba diplomáciai vagy követségi negyedet tervezni. Én itt kezdtem az oktatást, egy fa alatt tartottuk meg az első foglalkozásokat, gyakorlatokat, és így tovább. Azóta a fák nagyok lettek, és bízom benne, hogy a környezetvédők segítségével meg tudjuk őket menteni.

Kert-Magyarország
Beszélgetés Dr. Gyúró Ferenccel
a hazai Kertbarát Mozgalom alapítójával

A kertbarát-mozgalom, a Kert-Magyarország elképzelés nagyon régi gondolat. Büszkék vagyunk arra, hogy nincs a világon még egy olyan ország, amelynek jelzőjeként a kert szerepelne. 1877-ben Bereczki Máté, a híres pomológus és 48-as szabadságharcos írta le, hogy ezt a hazát az isten is virágos kerthazának teremtette. Németh László a Minőség forradalma című kötetében írta le, hogy a minőségi mezőgazdaság jelképe a kert. És ennek az országnak Kert-Magyarországnak kell lennie. Utána jött Somogyi Imre, ez az abonyi parasztfiúból felemelkedett, nagyon intelligens képzőművész, akire egyébként jellemző, hogy ötezer kötetes könyvtárat hagyott az egyik falusi kertbarátklubra. Ő írta meg a Kert-Magyarország felé című nagyhírű könyvet. Magyarországon könyvnek, főképp szakkönyvnek ilyen sikere még nem volt. 1942-ben nagyon sok szegény ember volt, a nagy parkok, a nagy uradalmak kertjeit pedig szakértő kertészek tervezték és építették. Somogyi Imre volt az első, aki a szegény emberek kulturális és gazdasági felemelkedésének eszközeként tekintette és bizonyos mértékig jelképeként kezelte a kertet. Ugyanakkor szerette volna elérni, hogy a parasztok a magtermelés, a gabonatermelés mellett, a külterjes legeltetéses állattenyésztés helyett rátérjenek a korszerűbb, hatékonyabb kertészeti termelésre, a zöldségtermesztésre. Ismerve például, hogy szélsőséges éghajlatunk miatt a korai zöldségtermesztés fagyveszélynek van kitéve, kidolgozta és javasolta a fagyvédő nád- és gyékényszövetek alatti zöldségtermesztést, a fóliasátor elődjét. Napjaink környezetvédői, a zöld gondolat képviselői, a kertbarátok büszkék lehetnek arra, hogy az első három Kossuth-díjas egyike Bartók és Kodály mellett Somogyi Imre volt.

Már ő is hangsúlyozta, hogy a magyar hagyományok, a magyar kulturális értékek megőrzése legalább annyira fontos, mint maga a termelés. Veres Péter – pedig nem volt egy nagy kereszténydemokrata – Az ország útján című művében biblikus tömörséggel fogalmazta meg Somogyi Imre életművét. Németh László igéi Somogyi Imre munkásságával a gyalogjáró kertészapostol munkájában öltöttek testet – írta. Somogyi ugyanis hiába volt képzőművész, életének nagy részét a kisemberek között töltötte el. De már az ő idejében sem volt hálás dolog a Kert-Magyarországról beszélni. Jött a "fordulat éve", amikor a kertbarát-mozgalomnak leáldozott, a kert szót kiejteni sem lehetett. A parasztság életképességét mutatja, hogy megtalálták a megoldást és a kiskaput: a háztáji kisegítő kisgazdaságot. Miután beléptek a téeszbe, a nagyüzemileg kevésbé művelhető földeket, a ház körüli területeket, a nagy szőlőskerteket, zárt kerteket kiadták háztájinak.

A kertbarátoknak mindig nagy értéket jelentett a művelődés, mert kertészkedni, a zöld felületet ápolni csak művelt, képzett szakemberek tudnak. El is jártak különböző agrotechnikai tanfolyamokra, szakkörökre és különböző rendezvényekre, majd különböző kertészeti klubokat, egyesületeket alapítottak, és mikor jött a reform, akkor 1971-ben megalakult az országos kertbarát-mozgalom, minden megyében vezetőséggel, rendszeres kiállításokkal.

Az újabb szerencsés változás kapcsán a legdolgosabb és a legboldogabb emberek a kertészkedők, zöldségtermesztők, szőlészek-borászok és a gyümölcstermesztők lettek. Én különben "gyümölcsös" vagyok, és tudom, hogy a szabolcsi kisembereket ott, a szabolcsi homokon az almatermesztés emelte fel. De ugyanez jellemző a meggy, a kajszi, a szamóca stb. termesztésére is.

Manapság azonban már nem a belső ellentétekkel, régmúltat idéző ideológiai ellentétekkel kell megküzdeni a zöldfelületet növelő termelőknek, kertészeknek, hanem a globalizációs hatásokkal. Például olyan magas és sok esetben kizáró tényezőket, előírásokat tartalmaznak a nemzetközi előírások, amelyeket csak azért alkalmaznak ránk ilyen drákói szigorral, hogy kénytelenek legyünk fajtát váltani, és importáljuk a francia és holland almákat és egyéb termékeket.

Tehát már elindultunk a Kert-Magyarország felé vezető úton. Magyarország a nagy kertészeti kultúrával rendelkező országok között is jegyzett, hiszen jó néhány termékünk ebben a globalizálódó világban is igazi világmárka. Ilyen a tokaji aszú vagy a jonatán, ami nem magyar fajta, de Magyarországon lett igazi nagy fajta, mert a mi klímánk alatt gyönyörű színanyagok fejlődnek ki, és a szélsőséges időjárás miatt az íze is tökéletes. A magyar kajszi is páratlan minőségű gyümölcs, és jó néhány termékünket említhetném még, akár a dísznövények vagy a zöldségek között is, amelyek nemzetközileg is jegyzettek. A hazai génbank-állomány további nagy érték. Sok rezisztens, a betegségekkel, kártevőkkel, környezeti ártalommal szemben genetikailag ellenálló vagy toleráns növényünk van. Ezeket a növényeket kellene különböző természetvédelmi körzetekben, botanikus kertekben, pomológiai kertekben, fajtagyűjteményekben megőrizni, és ezeket a régi, százéves fajtákat, ha nem is a termesztésben, de a nemesítésben fölhasználni. Szóval sok értéke van a magyar kertészeti termesztésnek, ami a jövő magyar kertészetének alapját képezheti.

Ehhez azonban nem csak a termesztés fejlesztésére van szükség. Márai Sándor a barátságról írt esszéjében írja, hogy a szépséget nem lehet egyedül elviselni. A szép kertet, a szép virágot, a szép gyümölcsöt meg kell mutatni. Az a nő, aki nem tudja a szépségét megmutatni, az elhervad. És itt a kertet a teremtés igazi koronájához, Évához hasonlította. Ezért van, hogy a festők, írók a kertet és a kerti növényeket mindig motívumként használják. A jelképek legszebbike az édenkert, így gondolták ezt nagy gondolkodóink, már Bereczki Máté és Németh László is. És bár gyenge vigasz az életben, de mégis csak vigasz, hogy megpróbálhatjuk már itt a Földön megteremteni az édenkerti szépséget és boldogságot. Tehát az egész kultúrát, a természethez, a szépséghez, a környező világhoz való viszonyunkat kellene lassan megváltoztatni a mindennapokban is.

Talán már eljutottunk oda, hogy egy ünnepi ebéd nálunk sem képzelhető el gyümölcs nélkül, különösen, ha vendég van. És a vendég elé nem tehetünk akármilyen szépséghibás gyümölcsöt, a barátoknak, szeretteinknek csak egészséges és szép gyümölccsel kedveskedhetünk.

A kertbarátok – akik között nagyon sok író, költő, művész is van – a világ talán legszebb jelszavával foglalták össze tevékenységüket, életmódjukat: Kertészkedj, művelődj, barátkozz! A jelszó három szava csodálatos módon épül egymásra: a kertészkedés terméket, zöld felületet ad, szépséget, kikapcsolódást biztosít. Viszonylag kevesen tudják, hogy a kultúra ókori eredetű szó. Cato, a híres római író De agricultura címmel írta meg könyvét, amelynek egyik fejezete a De horticultura címet viseli. A mezőgazdasági kultúráról és a kertkultúráról szóló könyvben kifejtette, hogy minden kultúra alapja a természet és a természetes szépség. A könyv, az olvasás a kertbarátok között hagyományosan nagy becsben áll.

A barátság pedig a legcsodálatosabb érzés, hiszen az egyetlen emberi kapcsolat, amely önzetlen. Bár a kertészeti termesztés gazdasági jelentőségű és gazdasági elvű, de az emberek, a kertészek önzetlenül teszik. Kalákába állnak össze, segítenek egymásnak, megmutatják egymásnak a fortélyokat. Annál nagyobb öröm nincs, mint amikor egy gulyásra vagy szalonnasütésre meghívják a barátokat, és beszélgetnek. És a kertbarátok sosem beszélik ki egymást. Nem irigyek, örülnek egymás eredményeinek, hiszen a közös öröm mindig többet jelent. Egy festő, ha nem tud tárlatot rendezni, ha az író könyvét nem olvassák el, akkor az mindenképp csökkenti az örömöt. És ez igazi közösségképző életmód – éppen az, ami kiveszőben van a mai világból.

Nehéz arra válaszolni, hogy az a bizonyos Kert-Magyarország elérhető-e valaha. A klasszikus Kert-Magyarország, akár Bereczki Mátéé, akár Németh Lászlóé vagy Somogyi Imréé is, lényegében jelkép. A klasszikus Kert-Magyarország lényege, a művelt, jómódú, magabiztos állampolgárok állama szerintem elérhető, de az, hogy a mindennapokban minden ember kerttel rendelkezzen, és úgy hozzuk létre Kert-Magyarországot, nehezen megvalósítható cél, mert sajnos a világ ma nem erre halad. Huszonnyolc országban fordultam meg, és látom a fejlett országokban, sőt még a kevésbé fejlettekben is, hogy a kertészkedő parasztság a faluból, a kis településekről az infrastruktúra miatt a városokba áramlik, ott tanul, ott kap munkát. Panelházakba költöznek, és ha egyszer valaki bekerül a panelba, abból már nagyon nehezen jut kertes házba, hogy kertészkedő kertbarát lehessen. De már az is jó dolog, ha a szívükben, gondolataikban, választásaikban, életmódjukban kertbarátok. Például a kertkultúrához hozzátartozik az is, hogy egy ünnepi ebéd, vagy például anyák napi, névnapi köszöntő elképzelhetetlen legyen az alkalomhoz illő, harmóniát sugalló virág nélkül. Szerencsésebb esetekben már egy mindennapi ebédet sem tálalnak frissen vágott virág nélkül. Hát ettől még messze vagyunk, de mégis remélem, ha egyre többen tartjuk majd értéknek a harmonikus életet, kialakul a virágos Kert-Magyarország.

Az összeállítást a Gaia ökológiai filmújság Integráció után – útban "Kertmagyarország" felé című, júniusi száma (szerkesztő-riporter Hollós László), valamint a Kossuth rádióban 2002. március 3-án, a "Szent István kertje" – a Budai Kertészeti Kar "elárulásáról" címmel elhangzott dokumentumműsor (szerkesztő-riporter Kósa Judit) alapján, valamint a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Könyvtára dokumentációs anyagának felhasználásával Régheny Tamás készítette. Külön köszönet illeti Földváriné Kocsis Luca dr.-t, az egyetem levéltárának vezetőjét, lelkiismeretes segítségéért.