Entz Ferenc 1805. december 6-án született Sümegen. Nagyapja még molnár, apja már orvos volt. Korán árvaságra jutott, nagyszülei nevelték Pozsonyban, ami akkor az ország egyik kertészeti központja volt.

A családi hagyományt követve orvosnak készül, 1825-től Pesten, majd Bécsben tanul. Kisebb kitérők után a Batthyány család alsó-ausztriai, majd enyingi birtokán vállal orvosi állást, de kedvtelésből már ekkor mintaszőlészetet, -gyümölcsöst és faiskolát alapít.

Hazafias lelkesedése azonnal a 48-as szabadságharc oldalára állítja, abban a világosi eseményekig honvéd főorvosi rangban szívvel-lélekkel részt vesz. A megtorlás során orvosi tevékenységétől a hatalom eltiltja, ekkor – néhány hasonló sorsú barátjával – Pesten, a Csömöri úton telket vásárol, és vezetésével létrehozzák a város legnagyobb kertészetét és faiskoláját. 1853-ban itt alakítja ki a Haszonkertészeket Képző Gyakorlati Intézetet – a Kertészeti Egyetem jogelődjét –, ahol a képzés három éve alatt, bár a hangsúlyt a gyakorlati képzésre helyezte, igen magas szintű elméleti oktatást kapnak a hallgatók. Az elméleti tantárgyak között szerepel többek között a növénytan, ásványtan, állattan, fizika, vegytan, meteorológia stb. Szakítva az addigi gyakorlattal, nem virágkertészeket, hanem olyan szakembereket képeznek, "kik Cameliák és Fuchsiák helyett a nemes gyümölcsfákat százezer s korunk nemes szőlőfajait milliárd számra könnyű és olcsó szerrel szaporítani tudják". A kormányzat is felfigyel tevékenységére, és az Országos Magyar Gazdasági Egyesület támogatásával kinevezik az 1860-ban Budán, a Gellért-hegy oldalában létrehozott Vincellér- és Kertészképző Gyakorlati Tanintézet igazgatójává, ahová a korábbi magániskola felszerelésével és hallgatóival költözik át.

Közben folyamatosan szerkeszti a "Kertészeti Füzeteket", és írja mind nagyobb érdeklődést kiváltó ismeretterjesztő és szakcikkeit a Gazdasági Lapok-ba. Rapaics Raymund szerint az ő érdeme, hogy "megszületett az új kertészeti műnyelv". 1858-ban az MTA tagjai közé választja, 1864-ben már Brüsszelben, később Amszterdamban tart előadásokat nemzetközi kertészeti rendezvényeken.

Látva, hogy a magyarországi kertészeti problémák nagy része a tudatlanságból ered, minden lehetséges eszközzel igyekszik ennek felszámolásában részt venni a kertészet teljes területén. Így részletesen foglalkozik a hazai szőlészet kérdéseivel: az oltás, a telepítés, a tájadottságok szőlészeti jelentőségével, a művelésmódok és metszésformák összehasonlításával, fellép a fajtakeveredés ellen stb. A borászat terén a minőségi bortermelés lehetőségeinek kutatását tűzte feladatul. Kulcskérdésnek tekintette a borkezelés kérdéseit, a borászati vegytant, ezért a borászati oktatás színvonalának emelésére laboratóriumot hozott létre, amely az egész magyar borászat rendelkezésére állt.

Sokat tett a gyümölcstermesztés fellendítéséért is, amelyet abban az időben szintén a fajtakeveredés jellemzett. "Kevés, de értékes fajtát ültetni" – volt a jelszava. Részletesen foglalkozott a gyümölcsfák szaporításával, ültetési technikáival, metszésével, és jelentősek fajtaleírásai is. Tizenkét almafajtát írt le, a magyar fajták közül elsőként a Magyar rozmaringot, Szercsikát, Sikulait, Téli piros pogácsát; körülbelül egy tucat körtét ismertetett, többek között a Császár, a Kármán és a Vilmos körtét; öt szilvafajtát javasolt termesztésre (pl. Besztercei vagy Zöld ringló); továbbá fontosnak tartotta az őszi- és különösen a kajszibarack termesztését. A gyümölcstermesztés kapcsán írta: "...vegyetek kertet! Dolgozzatok, ássatok, ültessetek üres óráitokban, s ha majd egykoron a saját kezeitekkel ápolt lugas árnyában, virágzó egészségben élvezitek a gyümölcsöt, megértitek a pomológia életrendi fontosságát."

Nem hanyagolta el a zöldségtermesztést, a konyhakertészetet sem. Tisztában volt a retek, spárga, paprika, paradicsom, káposztafélék stb. fogyasztásának egészségre gyakorolt kedvező hatásával, ezért először a fiatal gyümölcsösök és faneveldék sorközeibe zöldségféléket vettetett. Foglalkozott a melegházi kultúrákkal, és igen nagy hangsúlyt fektetett a kertészeti termékek tartósításának, savanyításának korszerűsítésére, az aszalás és befőzés technikáira.

Különös gonddal foglalkozott a gyógy- és fűszernövényekkel. Orvosi képzettségére alapozva egyaránt oktatta a termesztés és a gyógyhatás kérdéseit. Leírta az egyes növények termesztését, felhasználásának módjait.

1876-ban – egyre súlyosbodó szembetegsége miatt – kérte nyugdíjazását, ugyanakkor évtizedes munkásságát olyan kiemelkedő szakembergárda folytatta – külön említést érdemel Angyal Dezső, a századforduló tán legkiválóbb kertésze –, akik továbbra is európai színvonalon folytatták megkezdett munkáit (Bereczki Máté, Glocker Károly, Gyürki Antal, Katona Zsigmond, Málnay Ignác stb.). Visszavonulása után, 1877. május 9-én bekövetkezett haláláig kölcsönből vásárolt budafok-promontori szőlőjében dolgozott.

(dr. Szabó Lóránd munkája alapján)