"Ti oktalan galaták! Annyira oktalanok vagytok, hogy amit lélekkel kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni? Testvérek, ti szabadságra vagytok hivatva. Csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak. Ezért azt mondom: lélekben éljetek! Akkor nem fogjátok teljesíteni a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek pedig a test ellen, s ellentétben állnak egymással. Így nem azt teszitek, amit szeretnének. Ha a lélek vezet, nem vagytok a törvény alá rendelve. A test cselekedetei nyilvánvalóak: paráznaság, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás, s ezekhez hasonlók. Amint azelőtt mondtam, most megismétlem: akik ilyesmit tesznek, nem lesznek Isten országának örökösei. A lélek gyümölcsei viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség (szerénység), önmegtartóztatás (tisztaság). Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. Ha lélek éltet, éljetek is a lélekben. Ne áltassátok magatokat. Isten nem hagy magából gúnyt űzni. Amit az ember vet, azt le is aratja. Aki tehát testébe vet, testéből is arat majd romlást; aki pedig lelkébe vet, lelkéből arat örök életet. Ne fáradjunk bele a jótettbe, mert ha bele nem fáradunk, annak idején aratni is fogunk."

Pál apostol levele késhegyig élezve állítja elénk a kereszténység nagy kérdéseinek egyikét: test szerint akarsz élni, és elkárhozol, vagy lélek szerint, és üdvözülsz? A keresztény ember természetesen az üdvözülést óhajtotta, a mennyországot a pokol helyett - s ezért bizonyos korokban hajlandó volt akár pokollá tenni  a földi életét.  Értelmes dolog volt ez?

A keresztény tanítás szerint az első emberpár - Ádám és Éva - Isten elleni lázadása miatt a bűn - s vele a halál - része lett életünknek. A bűn miatt megtört az Isten által eredetileg teremtett rend és harmónia az emberben amelyben a lélek uralta a testet. A bűnbeesés után a lélek kiszolgáltatottá vált a testnek, s azóta tusakodnak egymás ellen: a test a lélek ellen törekszik, a lélek a test ellen. Ez a harc folyik az emberben, egészen a halál pillanatáig, ami az ítélet pillanata is. A test és a lélek azonban nem a jó és a rossz kettőssége az emberben, hanem együtt alkotják az ember személyiségét. Bármelyiknek a megsemmisítésére irányuló kísérlet halált eredményez. Az első bűn következtében mindannyiunknak elhomályosult az értelmünk, megromlott az akaratunk. E megromlott létmód a testi ember (testivé vált, a test uralma alatt levő ember) jellemzője lett. Így nem tudjuk világosan megkülönböztetni a test és a lélek indításait. Ki ment meg ebből?

A zsidó nép hagyománya szerint az Isten által Mózesnek adott Törvény betartása megszabadít a bűntől és a haláltól. Sajnos a tapasztalat azt mutatta meg, hogy a törvény betartása könnyen a szeretet kihüléséhez és farizeus magatartáshoz vezethet. Az alapvetően jó törvény így a halált munkálta ki. Hiszen, ha vasárnap nem lehet dolgozni, akkor nem lehet segíteni a bajba jutottakon sem, mert az is munka. Ha az engesztelő állatáldozat elég Isten kiengeszteléséhez, akkor nem szükséges a bűnbánat. Az önző testi ember a törvényt önmaga megigazulására (tettei kimagyarázására) használta fel. Főleg akkor súlyos bűn mindez, ha az ember képmutató módon a kegyesség, a vallásosság álarcát hordja, miközben szíve kemény marad. Jézus elítéli ezt a magatartást: "Óvakodjatok az írástudóktól! Szívesen járnak hosszú köntösben és szeretik, ha nyilvános tereken köszöntik őket, szívesen foglalják el az első székeket a zsinagógákban és a főhelyeket a lakomákon. Fölélik az özvegyek házát és színleg nagyokat imádkoznak. Ezért súlyosabb ítélet vár rájuk."  (Márk evangéliuma, 12. fej. 38-40)

Semmilyen törvény nem tud kiragadni a halálból. A törvény a lélek szabadsága nélkül pokol - a hús pokla. A kereszténység harcot hirdetett e pokol ellen - s közben újra és újra az a veszély fenyegette, hogy maga is törvényekkel próbál harcolni e pokol ellen. S mivel a törvény a poklot szüli, a pokol fejedelme, a sátán is széles teret kapott a munkálkodásra. Az aszketikus gyakorlatok (böjt, virrasztás, önmegtagadás, különböző vezeklő eszközök: öv, ostor, stb. használata) a test megfegyelmezésének eszközeiből könnyen öncéllá váltak. Nem az Isten felé fordították az aszkétát, hanem önnön hiúsága felé. Rossz lenne tehát az aszkézis? Dehogyis! Mert mi zabolázza meg a testet, ha nem e gyakorlatok? És mégis: "a test halott, a lélek éltet".

Amíg ez a keresztény tanítás ismert és elfogadott volt, addig a társadalmak, közösségek szívesen állítottak példaként olyan embereket maguk elé, akik kitűntek a test elleni harcban. A szentek története tele van a hősies lemondás, öngyötrés példáival. A pusztai közösségekben naponta csak egyszer ettek, napnyugta után, akkor is keveset. Páduai Szent Antal a negyven napos böjt időszaka alatt a rendkívül kevés étel mellett minden nap reggeltől estig gyóntat, prédikál, ellátja a hozzá tóduló népet. Legyengült szervezete nem bírja a megterhelést és meghal. A nép rögtön szentként tiszteli. Amikor évekkel később exhumálják, beszélő szerveit épen találják csontjai között. Ez Isten jele - a keresztény hit szerint - a nagy prédikátor szent örök dicsőségéről. Tudjuk azt is, hogy több szent teste épen maradt a  a halála után is. A lourdes-i látnok, Bernadett teste mindmáig épen fekszik üvegkoporsójában, közszemlére téve, miként Grignon Szent Lajosé is.

A test cselekedetei nyilvánvalóak: "paráznaság, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás, s ezekhez hasonlók". A kísértés állandó: törvényekkel legyőzni a testet - mert a test bűnös. Végül is a törvény a könnyebbik út. Belekapaszkodhatom, tartást ad az életemnek, rendszerességet visz bele, ugyanakkor elaltatja a lelki készséget a szeretetre - mert bizony ez nagyobb erőfeszítést igényel. Istenre figyelni nehezebb: az bizalmat, ráhagyatkozást, rugalmasságot igényel. (Természetesen a test fegyelmezése nélkül erre esélyünk sincs.)

Pál apostol szinte minden levelében megismétli Jézus tanítását: "Nem tudjátok, hogy a gonoszok nem részesülnek Isten országában? Ne ámítsátok magatokat. Sem parázna, sem bálványimádó, sem házasságtörő, sem kéjelgő, sem fajtalan, sem tolvaj, sem kapzsi, sem részeges, sem átkozódó, sem rabló nem részesül Isten országában. Néhányan bizony ilyenek voltatok, de az Úr Jézus Krisztus nevében és Istenünk Lelke által megtisztultatok, szentek lettetek és megigazultatok.

Isten Jézus Krisztus feltámasztásával igazolta a fenti kijelentést. Így a test a Szentlélek temploma. A helyes utat a Szeretet Lelke mutatja meg, a Szentlélek, akit Isten ingyen megad mindazoknak, akik félik őt és megtérnek (azaz elfogadják Jézust személyes megváltójuknak, bűnbánatot tartanak és kérik a Szentlelket). Ezt nem lehet kiérdemelni, gyakorlatokkal kicsikarni, csak ingyen lehet elfogadni. És ez nagy probléma. Ha a Lélek megvehető lenne, gyűjtenénk rá és birtokolhatnánk. Ha kiérdemelhető lenne, szorgoskodnánk és megkaphatnánk. De ha teljesen ingyen van, akkor kiszolgáltatottá válok vele szemben - és a test vágyai szerint élő ember mindennek inkább kiszolgáltatja magát, mint Istennek. S amit nem birtokolhat, azt gyűlölni kezdi. Mindennek gyökere a bizalmatlanság Isten iránt és a hitetlenség. "Ő maga is csodálkozott hitetlenségükön." - írja Márk evangélista Jézusról, amikor az lakóhelyére ment prédikálni. "Vigyázzatok magatokra. Bíróság elé fognak állítani és a zsinagógákban megostoroznak titeket. Miattam helytartók és királyok elé is hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük. Amikor tehát odavezetnek és kiszolgáltatnak nekik, ne töprengjetek előre azon, hogy mit mondjatok, hanem azt mondjátok, amit Isten sugall nektek abban az órában. Hiszen nem ti vagytok, akik beszéltek, hanem a Szentlélek." (Márk ev. 13, 9 - 12)

Teljesen rábízni magam valakire, aki lehet, hogy csak a legutolsó pillanatban szólal meg? Ez szinte lehetetlen. És mégis: "a test halott, a lélek éltet". A keresztény tanítás szerint a Szentlélek együtt munkálkodik az emberi lélekkel az egész emberi személyiség üdvösségén. Ennek során egyre nagyobb szabadságra vezeti el az embert.

Az eddigi okfejtésből nyilvánvaló, hogy két, egymással gyökeresen ellentétes módon szemlélhetjük a test poklát és a lélek szabadságát. A ma közkeletű felfogás szerint akkor vagyok szabad, az "én" akkor szabad, ha megtehetem azt, amire vágyom (jó esetben hozzátéve: feltéve, hogy ezzel nem veszélyeztetem a másik ember személyiségi jogait). Ez a felfogás a lelket a vágyak, gondolatok, érzelmek összességével azonosítja. Rabságnak látja azt a kultúrát, amely meg akarja akadályozni ezek kiélését. Századunk e felfogás győzelmét hozta - s vele együtt kultúránk vészes pusztulását. Békét ígért és egyetértést - és a világtörténelem eddigi legtöbb, legvéresebb háborúját valósította meg. A személyiség kibontakoztatását ígérte - s a személyiség kiszolgáltatottságát hozta ideológiáknak, élvezeti szereknek. (Egy kedvelt pszichológiai megjegyzéssel élve: a pszichológia megjelenésével és elterjedésével párhuzamosan négyzetes arányban nő a pszichológiai problémákkal kezeltek száma.) A szex felszabadításával a szerelem kibontakozását ígérte - és a szerelem elsekélyesítését, a másik iránti felelősség megtagadását és az anyaméhben elkövetett gyilkosságok forradalmát hozta.

A keresztény felfogás szerint a vágyak, az érzelmek és gondolatok a test megnyilvánulásai maradnak, ha nem járja át a lélek szabadsága. Ha átjárja, akkor az értelem, érzelem, akarat képes összhangban cselekedni, s az embert szabadságra vezérli - Isten gyermekeinek szabadságára.

Egyrészt benső szabadságra, amikor a személyiség nincs kiszolgáltatva a külső viszonyoknak. "Tudok bővölködni, tudok szűkölködni - mondja Szent Pál, s a Szeretethimnuszban kifejti ezt. "A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, a szeretet nem féltékeny, nem kérkedik, nem gőgösködik, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, haragra nem gerjed, a rosszat föl nem rója, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal, mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. A szeretet nem szűnik meg soha." (I.Kor. 13, 4-8) Mert szabadság lényegileg a szeretetben van, hiszen Isten maga Szeretet. Az Szeretet Lelke által élt élet az örök élet gyümölcsét termi, nélküle a halál az osztályrésze már itt a földön (a test halott), s az örökkévalóságban is.  A testi ember a belső szabadságot is külső módon akarja megvalósítani - valamilyen módon igyekszik "megvásárolni" azt. Ezzel a rabság újabb és újabb köreit építi maga köré. Miután rabjává vált szenvedélyeinek, rabjává lesz a pénznek, amellyel ezeket kielégítheti.

Másrészt a lélek szabadsága külső szabadság is, mert benső indításait Isten segítségével valósítja meg, s mivel Ő mindenható, eléri azt, amit remél - s így lesz nyilvánvalóvá a cselekedetek által is, hogy "ahol az Úr lelke, ott a szabadság".

Nincs szerelem szerelmesek nélkül! S ha életem párjáért (férj/feleség) hajlandó vagyok a lemondásra, hogy neki örömet szerezzek, hát hogyne lennék hajlandó életem céljáért a lemondásra? De ha nem ismerem Őt, vagy rosszul ismerem, akkor mi értelme az egésznek? Akkor csak hiúság vására mindkettő.

A történelmi ismeretek megmutatják: lélek szabadságáról beszélni a Lélek nélkül - ez mindenkor lehetséges. De a lélek szabadságában élni a Lélek nélkül - lehetetlen. Ez a kereszténység tanítása.  És ebben mindig aktuális Pál apostol kérdése: Megkaptátok a Szentlelket? - mert az vezet el minket a teljes szabadságra (igazságra).