KAPU
![]() 2. A kínai városoknak négy fő kapujuk volt. Rajtuk keresztül űzték el a rossz befolyásokat, fogadták a jókat, engedték be a vendégeket; rajtuk keresztül áradt szét a császári Erény a birodalom négy vidékére, rajtuk keresztül voltak szabályozottak a nap órái és az évszakok. Angkor-Thom négy főkapuja megismétli a négy égtáj felé Lokeshvarának, a világegyetem urának sugárzó képmását. Ugyanakkor négy irányból teszik lehetővé a bejárást a világnak ebbe a középpontjába. A székesegyházak kapui, a templomkapuk: a szent zarándokút nyitányai, amelyek a celláig vezetnek, a szentek szentjéig, az istenség valóságos jelenlétének színhelyéhez. Magukba foglalják magának a szentélynek, az ég kapujának szimbolikáját. A templomkapukat gyakran vad őrök (mesebeli állatok, dvârapâla az ázsiai templomokban, sőt a tantrikus mandalákban, fegyveres őrök a titkos társaságok páholyaiban) vigyázzák. Egyszerre tiltják a tisztátalan, ártó szándékú erők behatolását a szent területre, és biztosítják a bejutást az arra méltó jelölteknek. Ezek bejutnak a városba a kapukon keresztül (Apokalipszis 22,14) ; míg a többiek visszavetettnek a külső sötétségbe. ![]() A földről az égbe való átjutás a nap kapuján keresztül valósul meg, ami a kozmosz kijáratát, az egyéni helyzet korlátain túli világot szimbolizálja. A kupola, a sátor tetején lévő lyuk, melyen keresztülnyúlik a világ tengelye, valamint a fej csúcsa, minden esetben egy szűk nyílás, mely az Égi Birodalomba enged bejárást. Ezt fejezi ki még a cérna vagy a teve áthaladása a tű fokán keresztül. ![]() A kozmikus megnyilvánulása, amelyről az imént beszéltünk, Kínában is kifejeződik a kapu szimbolikájában: Hi-tseu szerint a k'ouen trigramma (passzív princípium, Föld) a zárt kapu; a k'ien trigramma (aktív princípium, Ég) az a kapu, amely megnyílik, a megnyilvánulás. A kapu nyílásának és záródásának váltakozása kifejezi tehát a világegyetem ritmusát. Valamint a jang és a jin váltakozását; de a kapuk itt inkább egyenlítőinek, mint napfordulóinak tűnnek (a jang a th'en jelből ered, ami a tavasznak felel meg). Ugyanebben a gondolatmenetben maradva, az ég kapujának nyílása és záródása (mint a Taóban, 6 és 10) a légzés ritmusával áll kapcsolatban, amiről viszont tudjuk, hogy az előbbi mikrokozmikus megfelelője. A kapuk záródása taoista elképzelés szerint (Tao, 529 a lélegzet visszatartása és az érzékelhető percepciók megsemmisülése. A kapu ide-oda mozgását és a sarokvas mozdulatlanságát szemlélve. Eckhart mester az előbbiből a külső ember, az utóbbiból a belső ember szimbólumát alkotja meg, ez utóbbit nem érinti - tengely irányú központi helyzeténél fogva - a külső mozgása. ![]() Azért ábrázolják a dicsfénnyel övezett Jézust a katedrálisok kapujának timpanonjain, mert ő maga - a Megváltás misztériuma által - a kapu, amelyen keresztül a mennybéli birodalomba juthatunk: Én vagyok a kapu. Aki rajtam keresztül megy be, üdvözül. (János, 10,9). Krisztus, írja Alexandriai Szent Kelemen egy gnosztikus szöveget idézve, az igazság kapuja, mivel kimondatik a 118. Zsoltárban (19-20): Tárjátok ki nekem az igazság kapuit, bemegyek, hogy hálát adjak az Úrnak. / Ez az Úrhoz vezető kapu, az igazak mennek be rajta. A kapu szimbóluma gyakran megjelenik a regényíróknál. Jeruzsálemnek olyan kapui vannak, írja Hugues de Fouilloy, amelyeken keresztül belépünk a templomba és eljutunk az örök életbe. Mesélik - írja -, hogy a jeruzsálemi kapuk öntudatlanul a földhöz tapadnak, amikor az egyházi főpapok földi dolgok szeretetét élvezik; és az ég felé emelkednek, amikor az égieket keresik. A templom kapuja az örök élethez vezet. Ezért írhatja Guillaume de Saint-Thierry: Ó, Te, aki azt mondtad, Én vagyok a kapu... tedd számunkra nyilvánvalóvá, melyik lakóhelynek vagy te a kapuja, melyik pillanatban és mely személyek számára nyílsz meg. A ház, melynek a kapuja vagy... az ég, amit Atyád lakik. A Szent Szűzről is mondják, hogy az ég kapuja. A Szeplőtelen Fogantatás litániáiban az egyház a következő jelzőkkel festi Szűz Máriát: Ezékiel zárt kapuja, Kelet Kapuja és az Ég Kapuja. Máriát a középkori ikonográfiában gyakran zárt kapuként ábrázolják (lásd például az amiens-i kórusülés oldalfalának alapzata). A román építészetben a kapu meghatározó szerepet tölt be. Egyfajta szintézist képvisel, hiszen egymagában elég ahhoz, hogy tanítást nyújtson. T. Burchkardt a kapu és a fülke összekapcsolódásának fontosságát hangsúlyozza. A fülkében véli felfedezni a világ barlangjának kicsinyített mását. Szerinte ez megfelel a templomi kórusnak, és az isteni epifánia helyévé válik, mivel egybeesik az égi kapu szimbolikájával. Az égi kapu kettős mozgást ír le: bevezeti a lelkeket Isten birodalmába, ez tehát felemelkedő irányú mozgás, és lehetővé teszi, hogy eljussanak hozzájuk az isteni üzenetek. Ha átlépünk egy kaput, akkor szintet, környezetet, központot, életet váltunk. ![]() Így jelentik be Krisztus visszatérését, s őt úgy írják le, mint egy utazót, aki kopogtat a kapun: Az ember fia már az ajtóban van. (Márk, 13, 29). Máskor a szimbolika sokkal gazdagabb. Az Apokalipszis Krisztusa azt mondja (3, 20): Nézd, az ajtóban állok és kopogok. Aki meghallja szavam és ajtót nyit, bemegyek hozzá, vele eszem, ő meg velem. A képet az Énekek Énekéből kölcsönözte (5, 2), amelynek húsvéti szimbolikáját megerősíti a zsidó vallás. A zsidó hagyományok húsvétra várják a végső megszabadulást és a Messiás eljövetelét (lásd a Négy éjjel című verset a Kivonulás Könyvének Targumában 12, 42). Ezt a várakozást gyakran a kapu motívumának segítségével fejezik ki (Josephus, A zsidók története 18, 29) ; szokás volt kinyitni a templomkapukat húsvét éjszakáján (Zsidó háború 6, 290 ss.) ; csodálatos jelek mutatkoztak a húsvéti ünnep során - legfőképpen az, hogy a templom kapuja magától megnyílott -, a nép ezt úgy értelmezte, hogy isten megnyitotta a boldogság kapuját, tehát a végső és messianisztikus folyamat megkezdődött. A hagyomány örököseként a primitív kereszténység húsvét éjszakáján várja Krisztus újra eljövetelét, és a vigília ünneplése közben lesik a kopogást, mellyel majd a feltámadott jelez a világ kapuján. Hasonlóképpen beszélnek az egek kapuiról (A teremtés könyve, 28, 17; Zsoltárok 78, 23), amelyeket majd Isten nyit meg, hogy megmutatkozzék (Jelenések Könyve, 4,1), és szétterjessze jótéteményeit az emberekre (Malakiás, 3, 10). És megfordítva, a kapuk megnyitása (az új eszkatologikus Jeruzsálem kapuié, Izaiás, 60, 11, az ideális templomé...) szimbolizálja a szent nép szabad belépését az isteni kegyelembe. A halálnak (Izaiás 38, 10), a pokolnak vagy a halottak birodalmának kapui szimbolizálják ennek a rettentő mélységnek félelmetességét, amelyből képtelenség kijutni, de amely fölött Krisztus győzelmet hirdet. Birtokolja a kulcsait (Jelenések Könyve, 3, 7). Ezen a ponton világossá válik, hogy a kaput Krisztusnak magának szimbolikus leírásaként értelmezik (János, 10, 1-10): ő az egyetlen kapu, amelyen keresztül a bárányok bejuthatnak az akolba, azaz a kiválasztottak birodalmába. ![]() ![]() 9. A kapu számtalan ezoterikus értelmezésnek is felkínálja magát. Az alkimisták és a filozófusok számára Pernety páter szerint ugyanazt jelenti, mint a kulcs: bejárat vagy eszköz arra, hogy az egész művön keresztül kifejthessük hatásunkat. Az ajtó a rejtett eszköz, a titkos szerszám megjelenése. A szabadkőműveseknél a templomkapu két oszlop között helyezkedik el, s egy befalazott homlokzatban nyílik, fölötte háromszög alakú oromdísz; az oromdísz fölött iránytű, ami felfelé, az ég felé mutat. A templomkapunak nagyon alacsonynak kell lennie. A világi egyénnek, mikor belép a templomba, meg kell hajolnia, nem alázata jeléül, hanem annak kifejezésére, hogy milyen nehéz a profán világból a beavatás területére átlépni... Ez a gesztus emlékeztetheti őt arra is, hogy amikor a profán világban eléri a halál, újjászületik majd egy új életben, ami ahhoz hasonló módon történik, ahogyan egy gyermek a világra jön. Plantagenet azt is megemlíti, hogy a templom kapuját Nyugati Kapunak nevezik, ami emlékeztethet bennünket arra a tényre, hogy küszöbénél nyugszik le a nap, vagyis ott alszik ki a fény. Az ezen túli világban már a sötétség uralkodik, következésképpen a profán világ. ![]() Forrás:
Jean Chevalier-Alain Gheerbrant:
Dictionnaire des Symboles (Paris: Seghers, 1973-1974). Fordította:Maruszki Judit |