1. A folyó, a vizek áramlása mint szimbólum egyidejűleg jelenti az Egyetemes lehetőséget és a formák áradását, a termékenységet, a halált és a megújulást. Akár a vízáram lefelé, az óceán felé való haladását nézzük, akár a sodrással szembeni irányt, vagy akár az átkelést egyik partról a másikra. A lefelé haladó áram a vizek egybegyűjtése, a visszatérés a különbségnélküliséghez, a bejutás a Nirvánába. Az árral szemben haladás egyértelműen az isteni forráshoz való visszatérés, a Lényeg elérése. Az átkelés pedig átjutás egy olyan akadályon, mely két területet, két állapotot választ el: a jelenség-világ és a jelentések világa van az egyik oldalon, a feltétel nélküli állapot és a kötődés-nélküliség állapota a másikon. A szemközti part -- tanítja a zen pátriárkája, Houei-neng -- a paramita, s ez az állapot túl van léten és nem-léten. Ezt az állapotot egyébként nemcsak a másik part, hanem a tajték nélküli vízáram is szimbolizálja.

2. A zsidó hagyományban a fentről eredő folyó a kegyelmet, az égi hatásokat jelképezi. De a fentről eredő folyó függőlegesen ereszkedik le, a világ tengelyét követve, majd vízszintesen terjed szét a középpontból kiindulva a négy fő irány szerint, egészen a világ legszélső pontjaiig: ez a földi Paradicsom négy folyója.

A fentről eredő folyó azonosítható még az indiai Gangával (Gangesz), a megtisztulást hozó folyóval, mely Civa hajából ered. A legfelső vizek szimbóluma és -- mivel mindent megtisztít -- a szabadulás eszköze. Az ikonográfiában a Ganga és a Yamuna Varunának mint a vizek fejedelmének attribútumai. A Ganga folyása valóban tengelyirányú, úgyhogy azt mondják, hármas úton halad, bejárva az eget, a földet és a föld alatti világot.

3. Az ősi Kínában különös jelentőséget kapott a folyón való átkelés szimbolikája. A fiatal párok végezték a tavaszi napéjegyenlőség idején: ez tehát valóban átkelés volt az éven, az évszakok átjárója, út a yinből a yangba, valamint egyfajta előkészítő megtisztulás a termékenységhez, ez utóbbi a yang újjáéledését követi. Az átkelés továbbá esőidézést is jelentett, az eső maga pedig a föld megtermékenyítését jelentette az égi tevékenység által. A legendabéli Szövőnő napéjegyenlőségkor átkel az Ég folyóján (Tejút), hogy egyesüljön az ökörpásztorral: az égi tájon ott találhatjuk az évszakok ritmusának előképét.

4. A görögöknél a folyók kultikus tárgyak voltak, szinte Istennek tekintették őket, mint az Oceán fiait és a nimfák atyját. Áldozatokat nyújtottak be nekik: élő birkákat és lovakat fojtottak hullámaikba. Csak a megtisztulás és az ima rítusainak teljesítése után kelhettek át rajtuk. Mint mindenfajta megtermékenyítő hatalommal, misztikus elhatározásra a folyókkal is megtörténhetett, hogy elnyeltek, hogy öntöztek vagy elárasztottak, hogy szállították a hajót vagy magukba fogadták. Tiszteletet és félelmet keltettek: "Soha ne keljetek át -- mondja Héziodosz -- a végtelen folyású folyók vizein, mielőtt elmondtatok volna egy imát, szemeteket fenséges áramlataira szögezvén; s kezeteket belemerítettétek volna a kellemes és tiszta habokba. Az, aki anélkül kel át a folyón, hogy megtisztítaná kezeit a rossztól, melytől szennyesek, magára vonja az istenek haragját, akik ezért szörnyűséges büntetést küldenek rá."

A Pokol folyóinak nevei jelzik, milyen kínzások várják az arra ítélteket: Acheron (fájdalom), Phlegethon (égetés), Cocytus (sirámok), Styx (borzalom), Léthé (feledés).

6. Ahogy lezúdul a hegyekből, kiöblösödik a völgyekben, belevész a tavakba vagy tengerekbe, a folyó az emberi létet és annak folyását szimbolizálja, a vágyak, érzelmek, szándékok egymásutánjával és a fordulatok változatosságával.

Ebből a szempontból Hérakleitosz elméletének van komoly jelentősége. A Diels klasszikus kiadásának 12. töredékében azt olvashatjuk: "Azok, akik ugyanazokba a folyókba lépnek, más és más vizek áramlataival találkoznak, és a lelkek nedves szubsztanciákba áramlanak.

Platon rövidebben fogalmaz, amikor azt mondja: "nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba".

A. Patri megjegyzi, hogy a folyó szó többes száma nem az ágak sokaságát jelenti; minden fürdőző számára létezik egy folyó. A fogalom szimbolikus értelmezésében a folyóba való belemerülés a lélek beköltözését jelenti a testbe. A folyó tehát itt a test jelentését kapja. A száraz lelket a tűz öleli körül, a nedves lelket a test temeti magába. A test léte ingatag, szétárad, mint a víz, s minden léleknek megvan a saját külön teste, létezésének efemer része, sajátfolyója.